Valószínűleg elég kelendő is lesz.

A cukorbetegség – 2016-os WHO-adatok szerint – már majdnem minden 11. embert érint, így vélhetően az Apple újítása nemcsak roppant hasznos lesz az említett anyagcsere-betegségben szenvedőknek, de kelendő is lesz a körükben.

Minden, amit tudni szeretnél a világ leggyakoribb betegségéről, a cukorbetegségről

A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, ezért érdemes kicsit beszélnünk róla.

Az almás cég ugyanis azt tervezi, hogy

a 2022-es Apple Watch-okba beletesz egy olyan funkciót/technologiát, ami szúrás nélkül, szimplán infravörös fény használatával képes lesz megmérni viselője vércukorszintjét

– erről már korábban is lehetett pletykákat hallani, SlashGear információi viszont megerősíteni látszanak ezeket híreszteléseket.

Az Apple legnagyobb segítsége ebben az almásokkal szorosan együttműködő Rockley Photonics, a brit startup ugyanis olyan szenzorokkal foglalkozik, amik vércukorszintet, vérnyomást, sőt, még alkoholszintet is képesek mérni. A vállalat vezérigazgatója szerint a technológia a jövőre érkező új Apple Watch-okban mutatkozhat be.

Jönnek a bivalyerős iPadek, az újratervezett iMacek, és egy új színt is kap az iPhone 12

És még egy új kütyüt is piacra dob az Apple. Sok mindent bejelentett az Apple.

(Forrás: SlashGear, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában