Életünk során számos olyan helyzet adódhat, amikor kiemelten fontos, hogy valós idejű információt kapjunk véralkoholszintünkről: gondoljunk csak a vezetésre, vagy akár az alkoholproblémákkal küzdők kezelésére.

Egy, a Journal of Studies on Alcohol and Drugs szaklapban publikált tanulmány szerint idővel a technológia erre is megoldást nyújthat. "Mi emberek erőteljes szenzorokkal rendelkezünk, amelyek elkísérnek minket, bárhová is megyünk. Meg kell tanulnunk kiaknázni ezeket, majd a közegészségügy javára fordítani" - mondja Dr. Brian Suffoletto, vezető kutató, aki a tanulmány elvégzésekor a Pittsburgh-i Egyetemi Orvostudományi Iskolában dolgozott, jelenleg pedig a Stanfordi Egyetemi Orvostudományi Egyetem Sürgősségi Tanszékének munkatársa. Mint kiderült, Suffolettot nemcsak szakmai, személyes indíttatás is vezérelte, amikor belevágott a kísérletbe:

Még az egyetem alatt elvesztettem egy közeli barátomat, ittas autóvezetés miatt" - mondja a doktor,

majd hozzátette: ebből kifolyólag szentelte az elmúlt tíz évét különböző digitális beavatkozások tesztelésére a túlzott alkoholfogyasztás okozta halálesetek és sérülések elkerülése érdekében.

A kísérlet során huszonkét, huszonegy és negyvenhárom év közötti alanyt vizsgáltak, akiknek az egyetem laboratóriumában vodkával kevert italokat kellett egy óra alatt elfogyasztaniuk. (A kevertek annyi vodkát tartalmaztak, amitől a véralkoholszint két százalékra ugrott.) A kutatók ezt követően hét órán keresztül minden órában elemezték a résztvevők véralkohol-koncentrációját, valamit sétálós gyakorlatokat végeztettek velük: egy rugalmas övvel okostelefont rögzítettek a derekukra, majd arra kérték őket, tegyenek meg egyenesen előre tíz lépést, forduljanak meg, és ugyanennyit lépjenek visszafelé. Az okostelefonok mindeközben mérték az alanyok sebességét, oldalirányos, valamint előre- és hátrafelé tartó mozgásukat. Az eszköz segítségével az orvosok az esetek kilencven százalékában képesek voltak a járásmód megváltozásából megállapítani, ha az önkéntesek véralkoholszintje meghaladta a 0.8 százalékot, az USA törvényesen elfogadott határértékét.

Ellenőrzött laboratóriumi kísérletünk azt mutatja, hogy telefonjaink hasznosak lehetnek az alkohollal kapcsolatos funkcionális zavarok azonosításában" - mondja Suffoletto.

Mivel az emberek többsége nem a derekára erősítve hordja a telefonját, a csapat további vizsgálatokat tervez, immáron valós élethelyzetekben. És bár jelen kutatás nem tekinthető reprezentatívnak, mindenképp megfelelő alapot jelent az okostelefonok jövőbeni kutatásához az alkohollal kapcsolatos problémák észlelésére. Suffoletto öt év múlva egy olyan világot szeretne teremteni, amelyben ha az ember elmegy a barátaival, és túl sok alkoholt fogyaszt, akkor azonnali riasztást kap már az ittasság első jeleinél, és így talán elkerülhető, hogy a volán mögé üljön, vagy esetleg erőszakos ügybe keveredjen. A jövőben Suffoletto és kollégái nemcsak az alkohollal kapcsolatos károk valódi hatásait felmérő kutatási eredményekre szeretnének támaszkodni, helyette azon lesznek, hogy meghatározzák a legjobb kommunikációs és magatartási stratégiákat az egyének befolyásolására és támogatására például alkoholmérgezés esetén.

(Fotó: Needpix)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés