A Roszkoszmosz beszámolója szerint az orosz építésű AngoSatot sikeresen pályára állították kedden Bajkonúrból a Zenit–2SB hordozórakéta és a Fregat gyorsítóblokk segítségével, ám a műholddal később a kapcsolat megszakadt, ugyanis az űrszerkezetről nem érkeznek telemetrikus adatok.

A TASZSZ hírügynökség értesülése szerint az összeköttetés a napelemek kinyitásakor szűnt meg, a kapcsolat megszakadását feltételezhetően a komputer- vagy a kommunikációs rendszer meghibásodása okozta – bár a szakértők kiemelték, hogy még nem adták fel a reményt a kommunikáció helyreállításával kapcsolatban.

Az orosz űrhivatalnak azért is kiemelten cinkes ez a sztori, mert november 28-án is volt egy rosszul sikerült akciójuk, amikor is a Vosztocsnij űrbázisról 19 műholdat indítottak el, majd azok végül lezuhantak.

Dmitrij Rogozin űrhajózásért felelős miniszterelnök-helyettesnél pedig eléggé betelhetett a pohár, ugyanis még a novemberi balesettel kapcsolatban jegyezte meg azt a napokban, hogy a Vosztocsnijból startolt Szojuz hordozórakétájának az irányszögét úgy számították ki, mintha Bajkonurból bocsátották volna fel. Upsz.

Kedd este lőtték fel a Zenit–2SB hordozórakétát. Forrás: Roszkoszmosz

A miniszterelnök-helyettes a Rosszija 24 hírtelevíziónak adott interjújában nem kertelt, és többek között azt is kiemelte, hogy képtelen elfogadni azt védekezésként, hogy a baleset egy húszéves szoftver miatt történt; majd többek között rendszerszerű hibákkal vádolta a Roszkoszmosz vezetését, és hangsúlyozta a technológiakorszerűsítés szükségességét.

És ha mindez nem volna elég, a ruszkiknak a kontinensen végigvonuló radioaktív felhő miatt is magyarázkodniuk kellett néhány hete:

Elvileg kiderült, hogy miért vonult végig radioaktív felhő Európa fölött

Az oroszok tisztázták magukat. Már amennyire ilyenkor lehet.

(forrás: Phys.org, MTI, NASA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában