Ahogy beszámoltunk róla, a januártól kapható Lenovo Z5 Pro GT az első telefon, ami már a Snapdragon 855 procival érkezik, ráadásul a kínai gyártó emellett 12 GB RAM-ot is rakott a készülékbe, aminek ennek megfelelően tényleg brutális a teljesítménye.

A Lenovo az egyik legnépszerűbb benchmark-teszttel, az Antutuval mérte meg a Z5 Pro GT teljesítményét, ami a 368 480-as pontszámával nem csak az összes többi androidos telefont, de még az iPhone-okat is maga mögé utasította.

Az Antutu erre sietve közölte, hogy az androidos és iOS-es telefonok más algoritmust használnak, vagyis az eredményeik nem összehasonlíthatók, amiben csak az a furcsa, hogy fordított estében (vagyis amikor az Apple készüléke volt a legerősebb) ezt eddig nem nagyon igyekeztek hangsúlyozni.

Az viszont így is látszik, hogy jövőre ismét robbanásszerű növekedés várható a mobilok teljesítményében, hiszen a 2019-ben érkező androidos telefonok többsége a Qualcomm processzorát fogja használni, és a hírek szerint nem a Z5 Pro GT lesz az egyetlen, amiben 12 GB RAM-ot találunk.

Itt az első igazi 2019-es csúcskategóriás telefon

A Lenovo Z5 Pro GT egy igazi újgenerációs fenevad lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

A Windows 11 néha olyan lassú, hogy az ember bottal verné szét, ha tudná

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés