Triszkaidekafóbia > iPhone

Elméletileg szeptemberben érkezik az Apple legújabb telefonja, aminek nevét egyelőre csak sejteni lehet, de ha folytatódik a sor, akkor iPhone 13-ként dobják piacra.

Megvan, hogy pontosan mikor érkezik az iPhone 13?

Konkrét dátummal állt elő Dan Ives elemző.

Ez azonban nem annyira, biztos, ugyanis komoly tényezőnek számít az, hogy elég sokan vannak, akik ódzkodnak ettől az elnevezéstől, méghozzá babonából, pontosabban a 13-as számtól való félelmek (triszkaidekafóbia) miatt, annyira, hogy ilyen névvel meg sem vennék a készüléket – többek között ez derült ki SellCell felméréséből, amely során valamivel több mint 3000 iPhone- (és iPad-)felhasználót kérdeztek meg az új iPhone elnevezéséről:

Ahogy láthatod, a megkérdezettek 18,3%-a nem venné meg a telefont, ha iPhone 13-nak neveznék azt, amivel – ahogy fentebb is írtuk – valóba komoly tényezőként számolhat az Apple

És még arról is megkérdezték a felmérésben résztvevőket, hogy az alábbiak közül melyik nevet preferálják a leginkább – ez jött ki:

Nyert az iPhone (2021), de az iPhone 13 a második, ez a kettő pedig messze a legszimpatikusabb a megkérdezettek szerint

Eközben...

(Forrás: SellCell, HVG, fotó: SellCell, nyitókép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés