A Las Vegas-i CES-en minden évben lehet találkozni egy-egy olyan újítással, melyet látva az egyszeri nézelődő a homlokához csap. Ilyen a MirraViz nevű cég újítása, mely pontosan azt szállítja, amit a címben ígértünk.

És mielőtt azt gondolnád, hogy ezt a technológiát csak olyan milliomosok engedhetik meg maguknak, akik másodállásban kattant gémerek, gyorsan szólunk, hogy egy vetítővászonról van szó, melyet a cég 500 dollárért, azaz nagyjából 128 000 forintért kínál.

Az elv egyébként pofonegyszerű, és egy rövid bekezdésben is közreadható okoskodó technológiai blabla nélkül: a vászon annyit csinál, hogy ugyanabba az irányba veri vissza a rá eső fényt, amelyből az érkezett. Ha két projektorral vetítenek rá jobbról és balról, akkor a jobb oldalon ülő néző csak a jobb oldali képét fogja látni, a bal oldalon ülő pedig a bal oldaliét.

Mutatunk egy helyszíni tudósítást, melyből még egyértelműbb lesz, miről van szó.

Ilyesmit egyébként csinált már az LG és a Sony is, csak ők nem vetítővászonnal és projektorokkal, hanem tévékkel oldották meg. Még 2011-ben futottak neki a dolognak. Az LG Dual Play-nek, a Sony pedig SimulView-nek nevezte a technológiát, mely tulajdonképpen abból állt, hogy a készülék villámgyorsan váltakozva két 2D-s képet mutatott, a nézők pedig polarizált szemüvegekkel láthatták a nekik szánt felvételt.

Ez természetesen nem volt valami egyszerű, a MirraViz azonban az, igaz, annyira azért nem olcsó, ha az 500 dolcsihoz hozzászámolod a két nagyfelbontású DLP projektor árát, melyekre sajnos szükséged lesz ahhoz, hogy végre ejthesd a kínos osztott képernyős autóversenyeket, ha a haverral egy szobában ülsz le játszani.

A cég egyébként egész csomagokat is árul, melyek közül a legdrágább már hangrendszert is tartalmaz a kivetítők mellett. Ez már 3000 dolcsiba fáj, szóval sajnos ez a mutatvány is eléggé zsebbenyúlós, ha a nulláról akarod felépíteni.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában