A kutatók egy nagyon szokatlan eredményre jutottak.

Az univerzum nagy része a titokzatos sötét anyagból áll, amelyet a kutatóknak még nem sikerült közvetlenül bizonyítaniuk, csak közvetett bizonyítékokat találtak létezésére. Feltételezhetően ez az anyag tartja össze a galaxisokat, amelyek forgómozgásuk miatt gyakorlatilag szétrepülnének: plusz tömeget ad nekik. A sötét anyag valószínűleg ötször gyakoribb, mint a normál anyag, de nem bocsát ki fényt vagy detektálható sugárzást, csupán gravitációs hatása észlelhető.

Egy nemzetközi kutatócsoport a NASA Hubble űrteleszkóp –által megtett 40 Föld körüli keringés – adatai alapján a sötét anyag minden kétséget kizáró hiányát azonosította egy ultradiffúz galaxisban (UDG), miután az NGC1052-DF2 (DF2) jelű galaxis távolságát minden eddiginél pontosabban sikerült meghatározni.

„A távolság pontos meghatározása döntő jelentőségű a galaxis fizikai jellemzőinek becslésében, és így a sötét anyag hiányának megállapításában” – mondta Shany Danieli, a NASA munkatársa.

Az Astrophysical Journal Letters című tudományos lapban bemutatott tanulmány eredményei megerősítik a kutatók 2018-as kutatási eredményeit, amit a Yale Egyetem kutatója és a kutatásban részt vevő Pieter van Dokkum szerint az emberek jogosan kérdőjeleztek meg, hiszen

„ez egy nagyon szokatlan eredmény. Jó lenne, ha létezne egy egyszerű magyarázat, például a rosszul mért távolság. De szerintem sokkal viccesebb és érdekesebb, hogy ez tényleg egy furcsa galaxis”.

Arra nincs jó magyarázat, hogy hogyan és miért nincs a Cet északi csillagképben lévő NGC1052-DF2 jelű galaxisban sötét anyag.

Ha már Hubble...

Talán ez is érdekelhet még:

Felfedeztek egy óriáscsillagot, ami előtt értetlenül állnak a csillagászok

Úgy tűnik, egy hirtelen előtűnő, majd elhalványuló, a Nap tömegénél százszor nagyobb égitest térdre kényszerítette a kutatókat.

Kiderült, hogy mi történt az ősrobbanás 0,000001. másodpercében

Az új ismeret hatalmas áttörésnek számít.

(Forrás: NASA, Phys.org, MTI, fotó: NASA, ESA, and P. van Dokkum (Yale University))

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában