Az újkőkorszakban (neolitikum) élt korai földművesek sikeresen alkalmazkodtak egy 8200 évvel ezelőtt bekövetkezett éghajlatváltozáshoz – derült ki a Bristoli Egyetem szakemberei által vezetett kutatásból.

Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közölt tanulmány eredményeit az Anatólia déli részén lévő Catalhöyük területén végzett ásatásokra alapozták – érdemes hozzátenni, hogy az i. e. 7500 és 5700 között létezett település ma – az UNESCO világörökségi listáján szereplő – régészeti lelőhely.

A település virágkorában, tehát a 8200 évvel ezelőtt bekövetkezett klímaváltozás nyomán a globális átlaghőmérséklet hirtelen csökkenni kezdett.

A lelőhelyen feltárt állati csontmaradványok alapján a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a településen élő pásztorok ekkor juhokat és kecskéket kezdtek tartani, ezek ugyanis jobban viselik a szárazságot, mint a szarvasmarhák.

A tudósok a feltételezéseiket az Anatólia déli részén végzett ásatásokra alapozták

A klímaváltozás idejéből való csontmaradványokon talált nagy számú vágásnyom azt mutatja, hogy a helyiek igyekeztek minden húst hasznosítani, mivel táplálékhiánnyal küzdöttek. A kutatók az ősi főzőedényekben talált állati zsírmaradványokat is elemezték. A nyomok kérődzőkről árulkodtak, ami összhangban van a lelőhelyen talált állati csontmaradványokkal.

A tanulmány különlegessége, hogy a szakembereknek most először sikerült „kiolvasniuk” egy múltbeli éghajlati eseményt ősi főzőedényekben talált állati zsírok összetevőiből.

Általában a múltbeli csapadékmennyiség változásairól az óceánok, vagy tavak üledékmag-mintái mesélnek.

Ez is érdekelhet:

Elrejtett tárgyakra bukkant egy munkáscsapat Auschwitz egyik blokkjának a kéményében

Kiemelték és dokumentálták őket, mielőtt az Auschwitzi Múzeumba kerültek volna.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés