Láthatjuk majd az első csillagok és galaxisok keletkezését.

Hétfőn közép-európai idő szerint 21 óra körül elérte célállomását az emberiség legnépszerűbb és legismertebb űreszközének, a Hubble űrtávcsőnek utódja, a James Webb űrteleszkóp, ami a Földtől mintegy 1,5 millió kilométerre öt percen át működtette hajtóműveit, hogy Nap körüli pályára álljon.

A hivatalos közlemény szerint júniusban kezdi meg a tudományos megfigyeléseket – a NASA második igazgatójáról elnevezett – teleszkóp a Föld és a Nap közötti L2 Lagrange-pontból. Innen vizsgálja a Naprendszer objektumait, és öt-tíz éven keresztül készít korábban elérhetetlen érzékenységű és felbontású felvételeket.

A 7 tonnás, 6,5 méter átmérőjű főtükörrel és különösen terjedelmes (21 m×14 m-es méteres) hővédő pajzzsal rendelkező James Webb űrteleszkóp teljesítménye százszor nagyobb, mint elődjéé, a Hubble űrteleszkópé, így nagy tükörátmérőjének és az infravörös tartományban végzett megfigyeléseinek köszönhetően a világegyetem hőskorába kalauzol el, a remények szerint információkkal szolgál az első csillagok és galaxisok kialakulásáról. A James Webb a világegyetem legkorábbi, 13 milliárd évvel ezelőtti korszakát fogja feltárni, vagyis láthatjuk, mi történt néhány százmillió évvel az ősrobbanás után, ami az univerzum léptékeiben nagyon kis időnek számít.

(Forrás: NASA, MTI)

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Tudod, miért éppen négy számjegyből áll a PIN-kód?
Budapest legközpontibb terasza úgy újult meg, hogy azonnal a törzshelyed lesz!