Sejtettük, hogy az idei év eléggé a virtuális valóságról fog szólni, de azt azért nem gondoltuk volna, hogy 2016 elején már egy kólát sem fogsz tudni venni anélkül, hogy ne vágnának hozzád egy VR-szemüveget.

A Coca-Cola és a McDonald's gyakorlatilag egy időben jelentették be, hogy mostantól virtuális valóság-szemüveg is jár a kaja-pia mellé, igaz, csak a Google Cardboard-szerű, papírból összehajtogatható verzió. Ennek megfelelően a képességei elég korlátozottak, de arra azért mindenképpen jó, hogy akkor is belekóstolhass kicsit a 3D-élménybe, ha nincs kedved 5-10 ezer forintot kifizetni egy Carboardért.

A Meki egyelőre csak Svédországban vezette be az újítást, ahol a Happy Meal menük dobozából lehet príma kis VR-sisakot hajtogatni, a Coca-Cola pedig a termékek csomagolását alakította ki úgy, hogy a doboz összehajtogatható legyen.

Természetesen a nagyítólencse mindkét esetben jár a csomagoláshoz (enélkül a szemüveg használhatatlan lenne), ami viszont nem derült ki, hogy mellékelnek-e hozzá mágnest is, ami a Google Cardboardban az irányító funkciókat látja el, vagyis ezzel állíthatjuk le és indíthatjuk el a videókat.

A hír hallatán lelkesen kerestük a Mekit és a Coca-Colát is, de sajna egyelőre nincs a láthatáron, hogy a hajtogatható VR-szemüvegeket bármelyik cég Magyarországon is bevezetné.

Ha érdekel, mit tud egy igazi virtuális valóság-szemüveg, akkor olvasd el a Samsung Gear VR-tesztünket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés