Ezt az F–22-es Raptort épp 6 kilométer magasan tankolják, de nem is ez a lényeg az egészben, hiszen máskor is gyakorolják élesben a légi utántöltést.

Hanem az, hogy – ha jobban belehallgatunk a pilóták közti beszélgetésbe – milyen átlagos, hétköznapi dolog ez az érintetteknek. Ami egyrészt érthető, hisz ez a hivatásuk, másrészt pedig van az egészben valami egészen csodálatos, ami mellett nehéz csak úgy elmenni.

A társalgás egyébként a vadászpilóták, valamint a töltésért felelő Jordan Smith légierő-tiszt között zajlott le, utóbbi pedig köztudottan híres arról, hogy ötletes, kreatív témafelvetéseivel, laza stílusával oldja a feszültséget, amikor helyzet van. Így az ötödik generációs nehéz-vadászbombázó tankolása közben dumcsiztak kajáról, pizzáról, sütikészítésről, de a csillagokon és az űrön való merengés is terítékre került, mintha csak a szomszédokkal vagy az állatorvossal csevegne az ember. Mondjuk valahol Rick és Morty világában, ja.hetjük meg, amint az F/A-18 Hornet harcászati elfogóvadász és vadászbombázó felszáll a levegőbe, de nem akárhogy.

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Elindult a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!

Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában