Egy őrült tudós története a múltszázad elejéről.

lja Ivanovics Ivanov az 1900-as évek elején élt és ért el komoly eredményeket a mesterséges megtermékenyítés területen. Ivanov komoly szaktekintélynek számított, aki elsősorban az állattenyésztés területén jeleskedett.

Az orosz tudós egyik legnagyobb eredménye az volt, hogy egyetlen csődör spermájával képes volt megtermékenyíteni 500 kancát is

írja az IFL Science-re hivatkozva a 24.hu.

Ivanov szamarakon, zebrákon, patkányokon és egereken kísérletezett, de 1910-ben egy konferencián már arról kezdett beszélni, hogy a technológiájával majom-ember hibrideket is létre lehetne hozni.

Ivanov 1924-ben engedélyt kapott rá, hogy megvalósítsa az elborult ötletét. A tudós hozzáférést kapott a mai Francia Guinea területén lévő létesítmény csimpánzaihoz. Ivanov agymenése magányos próbálkozás volt, támogatta őt a Szovjet Tudományos Akadémia is. A szakembert az is motiválta, hogy bebizonyítsa Charles Darwin elméletét, miszerint az ember közeli rokona a majmoknak.

1926-ban Ivanov már teszteket végzett, a tudós és a csapata emberi petefészket ültetett csimpánzokba, hogy megkíséreljék a megtermékenyítést. Az első próbálkozások sikertelenül zajlottak, de Ivanov nem adta fel, tovább próbálkozott.

Az orosz tudós afrikai nőkbe szerette volna beültetni a csimpánzok spermáját úgy, hogy a procedúrát rutinvizsgálatnak álcázták volna. A programot leállították, egy francia hivatalnoknak köszönhetően. Ivanov nem adta fel az álmát, a Szovjetunióban nőket kezdett toborozni.

Összesen öt nő vállalkozott önszántából a feladatara, de a rendelkezésre álló csimpánzok időközben már nem voltak termékenyek vagy meghaltak, így a projekt kudarcba fulladt.

Ivanov megpróbált új csimpánzalanyokat szerezni, de ezt már a szovjet akadémia akadályozta meg. Az orosz tudós, akinek a mániájává vált a majomemberek létrehozása végül száműzetésben élte le élete hátralévő részét.

Kiemelt kép: Illusztráció/Getty Images

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Találtak egy pehelysúlyú kőzetbolygót, ami a második Föld megtalálásához viheti közelebb az emberiséget
Rengeteg fotód, videód, nagy fájlod van? Megtelik a géped? Itt a megoldás, ha állandóan tárhely gondokkal küzdesz!