Csehországban a DM és a Rossman is elkezdte árusítani a csomagolás nélküli samponokat és tusfürdőket.

A történet nemcsak első hallásra szexi, de a kivitelezés is roppant egyszerű: a vevő bemegy a drogériába, majd 20 koronáért (ez nagyjából 250 forint) vesz egy üres flakont, amelynek a vonalkódját leolvassa a töltőautomata, majd ezután megtölti a kíván termékkel.

A gép tesz rá egy felhasználhatósági határidőt, azt ráragasztja a flakonra, amikor pedig kifogy, vissza lehet menni újratöltetni.

Ez pedig azért különösen jó hír, mert

a samponos és tusfürdős flakonok még a műanyaghulladékok világán belül is extra gondot okoznak, mivel nehezebb őket szelektíven gyűjteni és újrahasznosítani.

A G7 munkatársai rákérdeztek a magyarországi Rossmann-nál, hogy terveznek-e hasonló újítást nálunk – a cég sajtófőnöke szerint ezt nem olyan egyszerű megvalósítani, alapos előkészületet igényel, amelyhez szükséges a beszállók nyitottsága és az üzletek átalakítása. Szóval egy ideig ne is álmodjunk erről. Amint változás lesz ezen a téren, azonnal értesítik a lakosságot. A G7 a DM magyarországi fejeseit is kikérdezte az ügyben, ott azt a választ kapták, hogy már tesztfázisban van náluk a kezdeményezés. Hajrá!

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!
Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!
Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában