Szupergyors ultrabook és full HD kijelzős tablet egyben a Dell legújabb XPS hibrid hordozható számítógépe.

2010 januárja, vagyis az első iPad bejelentése előtt szinte semmit sem tudtunk a tabletekről, noha ezeknek a gépeknek jó néhány évvel ezelőtt volt már egy generációjuk, igaz, azok elég mérsékelt sikert arattak. Aztán megérkezett az Apple tablete, és teljesen letarolta a piacot, olyannyira, hogy az iOS és Android szoftveres táblagépek mára teljesen kinyírták a netbookokat. Ez pedig még csak a kezdet, hiszen az előrejelzések szerint az idei esztendőben már több tabletet fognak eladni, mint notebookot: a szakemberek a tartalomgenerálásra is alkalmas notebookokból idén 207 milliót, a leginkább csak tartalomfogyasztásra szánt tabletekből pedig több mint 240 millió példány értékesítésére számítanak. Most pedig az az érdekes helyzet állt elő, hogy jelen tesztkészülékünk tulajdonképpen mindkét tábort erősíti: egy kicsit notebook, és egy kicsit tablet is egyben.

Xtra Porció Stílus

A Dell és az XPS szavakat olvasva biztosak lehetünk abban, hogy egy korántsem átlagos készülékhez van szerencsénk, és ez a Dell XPS 12 esetében hatványozottan igaz. Az amerikai gyártó XPS (Xtreme Performance System) termékcsaládjába az átlagnál nagyobb teljesítményű, széles felhasználási körű hordozható számítógépek tartoznak, az XPS 12 pedig egy igazi hibrid: remekultrabook, és igen komoly tudású tablet. Nemcsak az összeszerelési minőség, hanem a felhasznált anyagok minősége is nagyon rendben van, hiszen szénszálas ötvözetet, alumíniumbevonatot és magnéziumötvözetet egyaránt találunk az egyébként igen szemrevaló dizájnt kapott készüléken.

Kicsi, de nehéz

A Dell XPS 12 csukott helyzetben 317 milliméter széles és 215 milliméter hosszú, vastagsága pedig 15 és 20 milliméter közötti. Ez eddig teljesen korrekt egy 12 colos kijelzős ultrabooktól, az viszont már nem annyira, hogy a gépezet egész pontosan 1520 grammot, vagyis az átlagnál mindenképpen többet nyom a mérlegen. Egy hordozható számítógéptől végül is nem olyan sok ez, viszont egy 1,5 kilogrammos tabletet viszonylag kevesen fognak majd mosolyogva a kezükben tartani, mondjuk egy–két órán át. Összehasonlításképp: a 13,3 colos MacBook Air 1,35 kilogramm tömegű, a 9,7 colos iPad 4 pedig 662 grammos, de hát ugyebár ez az ára az öszvér kivitelnek.

Transformer

Az ultrabook egyetlen laza mozdulattal bármikor tabletté alakítható át, és ez adja az XPS 12 egyediségét. Ehhez nem kell mást tenni, mint a szétnyitott ultrabook kijelzőjét a vízszintes központi tengelye körül elforgatni 180 fokkal, majd pedig az LCD-t tartalmazó felső szekciót visszacsukni a helyére. A kijelző körül egy 6–7 milliméteres alumíniumkeret található, melybe határozott kattintással pattintható be a display – a gyártó közlése szerint a szerkezet mintegy húszezer kijelzőelforgatásra van méretezve. Ezt nem állt módunkban kipróbálni, mindenesetre hihetőnek tűnik az adat, a mechanika első blikkre strapabírónak tűnik.

Felszereltség

A Dell ergonómiából jelest érdemel, hiszen az oldaléleken nemcsak ultrabook, hanem tablet jellegű kezelőszerveket is találunk. Bal oldalra tették például az automatikus kijelzőkép-elfordítást lockoló/engedélyező gombot, amely egy jack dugalj, egy on/off csúszka, egy hangerőállító gombpár, valamint egy hangszóró társaságát élvezi. Az ellentétes oldalra is került egy hangszóró, valamint két darab USB 3.0 port, melyek egyike a készülék kikapcsolt állapotában is használható töltésre. Remek dolog, hogy van egy mini DisplayPort csati is, ennél viszont sokkal jobban örültünk volna egy HDMI-kimenetnek, és egy SD-kártyaolvasónak is nagy hasznát lehetne venni.

Kezelhetőség, akkumulátor

Az optikai meghajtó nélküli XPS 12 cseppálló kivitelű billentyűzete nyolcvan darab 15x14 milliméteres gombból áll, sötétben pedig jó szolgálatot tehet a fehér háttérvilágítás. Tablet módban a virtuális QWERTY billentyűzet orientációtól függően 16x19 illetve 9x15 milliméteres gombokat jelenít meg – negatívum, hogy a klaviatúra adott helyzetben nem ugrik fel magától a kijelzőre, vagyis nekünk kell előcsalogatni.

Míg a hardveres billentyűzet remekül használható, a 100x60 milliméteres touchpadról ugyanez már nem mondható el, mind a szkrollozás, mind pedig a gombnyomások kezelése megszokást igényel, és amolyan kelletlen viselkedésű az egész, még akkor is, ha a Windows 8 gesztusokat természetesen támogatja a megoldás. A 47 Wh-s és hatcellás akkumulátor egy feltöltéssel átlagos használat mellett mintegy ötórás működési időt biztosít, ami nem rekordérték, hiszen ultrabookfronton manapság inkább már a hatórás használati idő a menő.

Alternatívák

A Lenovo tavaly jelentette be az IdeaPad Yoga 13-at, mely a Dell XPS 12-höz hasonlóan egy ultrabook/tablet hibrid, de mivel 13,3 colos kijelzőjű, még az XPS 12-nél is nagyobb, vagyis tabletként csak igen korlátozott mértékben használható, viszont olcsóbb a Dell modellnél. A Lenovo 2013-as legfrissebb újdonsága az IdeaPad Yoga 11S, melyben egy 11,6 colos képátlójú és 1600x900 pixeles felbontású IPS kijelző található, egy i3-as processzor, 4 GB RAM és egy 128 GB-os SSD mellett. A Windows 8 szoftveres Yoga 11S alapára 800 dollár magasságában alakul majd, és akár i5-ös vagy i7-es processzorral, valamint 256 GB-os SSD-vel is rendelhető lesz.

Kijelző

Bár a típusjelzés 12 colos képátlóra enged következtetni, az XPS 12 kijelzője 12,5 colos méretű, 1920x1080 pixeles, vagyis Full HD felbontáú, ami 176 ppi-s pixelsűrűséget eredményez. Ez ugyan elmarad a retinás iPadek 264 ppi-s szintjétől, a Full HD panel képe ettől függetlenül gyönyörű. Az persze más kérdés, hogy a Windows 8 felhasználói felülete asztali módban nem igazán szembarát ezen felbontásban, de persze az átméretezési opciót gyorsan meg lehet találni. A 160 fokos betekintési szög teljesen korrekt, ahogy a 400 nites fényerő miatt sem érheti kritika a gyártót. Az IPS-technológiájú kijelző védelméről GorillaGlass gondoskodik, az automatikus kijelzőkép elforgatás pedig körülbelül egy másodperc alatt képes elvégezni a rábízott feladatot. Az LCD felett egy 1,3 megapixeles webkamera, alatta pedig egy Windows nyomógomb található.

Élet a hétköznapokban

A Windows 8-at sok mindenért lehet szeretni vagy éppen utálni, az viszont tény, hogy egy érintőkijelző teljesen új életet tud lehelni a Microsoft legújabb operációs rendszerébe. Ultrabookos használat közben is remek dolog, hogy bármikor odanyúlhatunk a kijelzőre, és a rendszer jó eséllyel azt teszi, amit szeretnénk, és például az olyan hétköznapi feladatok, mint például az ablakváltás, vagy az alkalmazásbezárás végrehajtása is élményszerű rutinná tud válni.

A Windows Store-ban egyelőre ugyan még csak néhány ezer tartalom érhető el, de nem szabad elfelejteni, hogy a nem Windows RT, hanem teljes értékű Windows 8 OS-t futtató Dell XPS 12-n az összes PC-s alkalmazás minden további nélkül futtatható, ultrabook és  tablet módban is. Az Intel Smart Connect is hasznos: a számítógép alvó módban is figyeli azokat a szolgáltatásokat, melyekbe be vagyunk jelentkezve, és wifin keresztül begyűjti számunkra például az új elektronikus leveleket és Facebook-történéseket, melyeket később aztán offline módon is megtekinthetünk.

Belsőségek

A burkolat alatt természetesen nem holmi gagyi ARM-processzort rejtettek el a Dell fejlesztői, hanem egy nagyon is tiszteletreméltó teljesítményű mobil PC-t. A 22 nanométeres csíkszélességű Intel Core i5–3427U (Ivy Bridge) processzor 3 MB L3 cache-sű és két magú – az alaphelyzetben 1,8 GHz-es órajel két aktív mag mellett 2,6 GHz-ig, egy aktív mag esetén pedig akár 2,8 GHz-ig növekedhet. A 64 bites operációs rendszerű ultrabookba továbbá 4 GB RAM, egy Intel HD4000-as grafikusgyorsító, valamint egy remek 128 GB-os Samsung SSD került, wireless-szolgáltatásokat az a/b/g/n szabványú wifi, illetve a Bluetooth 3.0 nyújt.

A maximalista vásárlók számára jó hír, hogy akár i7-es processzorral, 8 GB RAM-mal, illetve 256 GB-os SSD-vel is rendelhető az XPS 12, nehéz azonban olyan helyzetet teremteni, melyben az i5 processzoros kivitel zavarba hozható. A tesztkészülék a PCMark 07 tesztben 4910 pontos teljesítményt ért el. A hőtermelés és a zajszint még erős terhelés mellett sem válik kényelmetlenné, tolakodóvá.

Megéri a pénzét?

A cikk írásakor 469 900 forintos listaáron kapható az i5 processzoros Dell XPS 12, ami nem kevés pénz, még akkor sem, ha tudjuk, ezért az összegért cserébe egy igen komoly tudású hibrid ultrabookot/tabletet kapunk. A napos oldalra sorolható az általánosan remek minőség, az egyszerű átalakíthatóság, a villámgyors működés, a gyönyörű Full HD kijelző és a három év garancia, ezzel szemben negatívum, hogy az XPS 12 a vártnál sajnos nehezebb, nem túl jó a touchpadje, és hiányzik róla a HDMI-port valamint a kártyaolvasó. Bár egy helyett két készüléket kell magunkkal cipelnünk, mindenesetre érdekes alternatíva lehet egy 13,3 colos MacBook Air és egy iPad mini kombinációja, és árban körülbelül ugyanott vagyunk ebben az esetben is.

Tovább:
Friss Player-cikkek
Még több Player-teszt
Mit tud a LG csúcstévéje? – LG 3D-tévéteszt

(A szerző fotói.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés