Egy nemrég elvégzett tanulmány során fiatal és középkorú dohányosok egészségére vonatkozó adatait gyűjtötték össze 25 évre visszamenőleg, majd összevetették az Amerikai Nemdohányzók Jogainak Alapítványa által a dohányzási tilalomról összegyűjtött adatokkal. Mindezt azért, hogy a fejesek megtudják: mennyire válik be a dohányzási tilalom a különböző iskolázottságú egyéneknél. És hát mint megtudtuk: eléggé eltérően.

Az elemzésből kiderült, hogy általában a dohányzási tilalom bevezetése a leghatékonyabban a felsőfokú végzettségűek körében csökkentette a dohányzás kockázatát.

Azokban a térségekben, ahol elrendelték a tilalmat, az egyetemi végzettségűek körében 20 százalékkal csökkent a dohányzók aránya.

Eredményeink azt is kimutatták, hogy a dohányzási tilalom az alacsonyabb végzettségű emberek körében is segítheti a leszokást, de sokat kell tenni annak érdekében, hogy a próbálkozás sikerrel végződjön. A legalacsonyabban iskolázottak körében 15 százalékkal nagyobb az esélye annak, hogy megpróbáljanak leszokni, ha olyan térségben élnek, ahol bevezették a tilalmat.

A leszokási kísérletek száma a dohányzással való felhagyás fontos fokmérője. Amy Auschinclosst, a Drexel Egyetem docense szerint átlagosan 8-14 kísérlet vezet el oda, hogy valaki végleg eldobja a cigit. A tilalom csökkentheti továbbá annak kockázatát, hogy valaki erős dohányos legyen, azaz napi fél csomag cigarettát vagy annál többet szívjon. A kutatás ugyanakkor még egy fontos tényre rávilágított: a főiskolánál alacsonyabb végzettségűek esetében a dohányzási tilalom nem csökkenti a dohányzás mértékét, szóval ebben az esetben érdemes valami mással is próbálkozni.

És ha már a témánál tartunk:

(forrás: BBC, Science Alert, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés