Úgy tűnik, szeptember slágere a Marsváros, hiszen alighogy Elon Musk megmutatta, mekkora gigapoliszt fog felépíteni jó távol a legközelebbi adóhivataltól, Dubaj is mozdult, és bejelentették, hogy márpedig ők a Marsig sem fognak elutazni, inkább felépítik a várost itt, a Földön.

Mivel Dubajról van szó, természetesen nem két viskót kell elképzelni a sivatag közepén, hanem egy 176 500 négyzetméteren elterülő, kupolákkal fedett várost, amit a tervek szerint 140 millió dollárból hoznának tető alá.

A Mars Science City elsősorban nem turistalátványosság lesz (persze azért valamennyire az is), hanem egy valódi marsi város prototípusa, ahol a kutatók a marsihoz hasonló körülmények között dolgozhatnak olyan technológiákon, amelyek segítenek étellel, vízzel és energiával ellátni egy leendő marsi kolóniát.

Ennek megfelelően maga a város is a Marson is alkalmazható technológiával fog felépülni, vagyis 3D-nyomtatással készítik majd az elemeket, amelyek ellenállóak lesznek a hővel és a sugárzással szemben is.

Hogy mikor kezdődik az építkezés, azt egyelőre nem jelentették be, de jó lesz sietniük, hiszen Elon Musk hét év múlva már a Marson kezdene bele egy hasonló város építésébe.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában