Elég messze jutottunk a "micsoda hülye vicc!"-től.

Amikor Elon Musk másfél évvel ezelőtt bejelentette, hogy The Boring Company néven új céget alapít, ami a föld alatt futó autópályákkal fogja forradalmasítani a közlekedést, talán még azok is elmosolyodtak, akik amúgy szentül meg vannak róla győződve, hogy Elon Musk lesz az, aki elvisz minket a Marsra, ahol hatalmas városokat fog felépíteni. Aztán tessék, december 10-én már nyílik is a The Boring Company első alagútja.

Igaz egyelőre még csak egy tesztalagút, ami elég messze áll az eredeti elképzelésektől, de azért így sem semmi, hogy másfél év alatt sikerült összehoznia egy olyan verziót, amit bárki szabadon kipróbálhat. Elon Musk szerint az alagút "nyugtalanítóan hosszú", ami valójában azt jelenti, hogy több mint négy kilométeres. Ezzel mondjuk még pont nem fog forradalmasítani semmit, de arra már jó lesz, hogy az emberek kipróbálják, milyen lesz, amikor ilyen alagutak szelik majd keresztbe-kasul Los Angelest.

Elon Musk on Twitter

https://t.co/xGJ4Bc6HpL

Az alagút nagyjából annyiban különbözik a metrótól, hogy kocsik helyett kisebb kapszulák, úgynevezett Loopok fognak benne közlekedni, emellett elvileg arra is alkalmas lesz, hogy a sínen futó kocsikon autókat szállítsanak, bár hogy ez a tesztalagútban lehetséges lesz-e, azt egyelőre nem tudjuk. Musknak mindenesetre nagy tervei vannak a földalattival, amire elvileg mindössze egy dollár lesz egy jegy, az érdeklődők viszont egyelőre ingyenesen kipróbálhatják.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában