Egy biztos: soha nem költöznénk Mangnaiba. A kínai város a Cajdam-medencében található, amit nem véletlenül neveznek a Föld "legmarsibb" részének, mivel a szakértők szerint a körülmények itt hasonlítanak a legjobban arra, amit a Marson tapasztalnánk. Kézenfekvő volt tehát, hogy a kínaiak is itt építették fel a Mars-bázisukat, ami 53 ezer négyzetméteren terül el a hatalmas pusztaság közepén.

Na és hogy hogyan kell elképzelni a marsi viszonyokat? Szélsőséges, akár mínusz kilencven fokos éjszakák, az emberi szervezetre halálos sugárzás, rendkívül gyér légkör és hatalmas homokviharok. A mangnaiak szerencséjére ebből a Földön azért elég kevés valósul meg, leginkább a szélsőséges időjárási viszonyok és a környezet hasonlósága emlékeztet a marsi viszonyokra.

A 22,3 millió dollárból felhúzott Mars-bázist egészen elképesztő tempóban építették fel, hiszen a munkálatok csak tavaly júniusban kezdődtek, most viszont már meg is nyitották a látogatók előtt a komplexumot. A kínai bázis ugyanis az ománival ellentétben nem csak tudományos célokat szolgál, de turisztikai látványosságnak is szánják, ahol a látogatók kipróbálhatják, milyen lenne krumplit termeszteni a Marson, vagy pusztán napenergiából előállítani a bázis üzemeltetéséhez szükséges energiát.

Kína egyébként hatalmas tempóban próbálja felvenni a lépést az űrkutatásban a nyugati országokkal (és Oroszországgal), hiszen januárban szondát küldtek a Hold sötét oldalára, néhány napja pedig szinte egyszerre jelentették be, hogy marsjárót küldenek a vörös bolygóra és megkezdik a saját űrállomásuk építését.

Lenyűgöző, hogy mekkora területet járt be 14 év alatt a NASA legkitartóbb marsjárója

Az Opportunityt három hónapra tervezték, végül 14 évig koslatott a Marson.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kiverte a biztosítékot az Apple legújabb reklámja. Nálad is?

Elkészült a világ első fotója egy, a Föld körül keringő űrszemétről

Valószínűleg ez a legnézettebb satu a YouTube-on