Mi sem hinnénk el, ha nem történt volna meg, de Magyarországon jogerősen is elítélhetnek valakit azért, mert megoszt egy posztot a Facebookon. A tatai önkormányzat jó hírnév megsértéséért perelt be egy nőt, és a pert első és másodfokon is megnyerték.

Kis szépségtapasz, hogy az önkormányzat és a polgármesteri hivatal eredetileg ötmilliós (!) követelését előbb az elsőfokú bíróság ötven-ötvenezerre csökkentette, majd a másodfokú bíróság a polgármesteri hivatal keresetét elutasította, és már csak az önkormányzatnak ítélt meg tízezer forintos kártérítést. Ez ugyan jelképes összeg, de sokkal inkább jelképes, hogy Magyarországon ma elítélhetnek valakit jó hírnév megsértéséért úgy, hogy az adott Facebook-posztot még csak nem is ő írta, csupán megosztotta és hozzászólt.

Maga a poszt egyébként arról szólt, hogy a tatai önkormányzat áron alul eladta, majd a felújítás után drágán visszabérelte a város egyik büszkeségét, a Wágner házat, ami az önkormányzat szerint nem igaz.

A Somogyi Máriát védő Társaság a szabadságjogokért Egyesület a Kúrián és az Alkotmánybíróságon fellebbez az ítélet ellen.

Figyelmeztetés: ha úgy alakulna, hogy ennek a cikknek a megosztása miatt valaki a gatyádat is leperli rólad, akkor gyere be a szerkesztőségbe, vendégünk vagy egy ingyen gatyára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés