Hogy valójában ki fogja kolonizálni a vörös bolygót, nem tudhatjuk, de az biztos, hogy tervezgetésben és grandiózus ígéretekben messze a SpaceX viszi a prímet, aminek alapítója, Mr. Elon Musk a Mars kolonizálása mellett valami egészen váratlant is bejelentett az Ausztráliában tartott Nemzetközi Űrhajózási Kongresszuson.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a SpaceX a Marsot a Kibaszott Nagy Rakétával (Big Fucking Rocket), valamint a Kibaszott Nagy Űrhajóval (Big Fucking Spaceship) avagy a PR-szempontból valamivel jobban csengő Bolygóközi Szállítórendszerrel (ITS) tervezi meghódítani, viszont Musk most újabb információkat is megosztott arról, hogyan fog zajlani a dolog, valamint egy képet is megosztott a tervezett "Marsvárosról".

Az új infók közül a legfontosabb, hogy a SpaceX minden anyagi erőforrását az új rakéta fejlesztésére fogja fordítani, amit a műholdak fellövéséből és a Nemzetközi Űrállomás kiszolgálásából fognak finanszírozni.

Maga a rakéta terve is változott némileg, hiszen a korábban bejelentett 42 helyett mindössze 31 hajtóművet kapna, de ezen kívül az ITS nagyrészt megegyezik azzal, amit korábban láttunk.

Musk tervei szerint az első asztronauták 2024-ben indulhatnának a Marsra,

két évvel azután, hogy a Bolygóközi Szállítórendszer első űrhajói leszállnának a vörös bolygón. Ezt azért nem kell készpénznek venni, hiszen a (jelenleg is fejlesztés alatt álló) Falcon Heavy rakétát például eredetileg 2013-ra ígérték, vagyis Musk ütemtervéhez nyugodtan hozzá lehet adni úgy öt-tíz évet.

Ennél is izgalmasabb viszont Elon Musk másik bejelentése, ugyanis a feltaláló nem sokkal az előadás előtt ezt a képet posztolta az Isntagramra:

Moon Base Alpha

598 Likes, 10 Comments - Elon Musk (@elonmusk) on Instagram: "Moon Base Alpha"

A Holdbázis ötlete nem csak azért érdekes, mert a SpaceX eddig egyáltalán nem tanúsított érdeklődést a Hold iránt (kivéve, hogy megkerülnék), de azért is, mert a NASA éppen tegnap jelentette be, hogy az oroszokkal együtt űrállomást építenek a Holdhoz, így a Mars-utazással ellentétben a Moon Base Alpha ötlete egészen reálisnak tűnik, és akár a következő évtizedben meg is valósulhatna.

Arról nem is beszélve, hogy ha tényleg komolyan gondolják a Mars-expedíciót, a SpaceX-nek nagyon is jól jönne egy Holdbázis, ahonnan gyorsabban juthatnának el a bolygóig, az asztronauták pedig a marsihoz hasonló körülmények között készülhetnének fel a nagy feladatra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában