Húsz nap után elpusztították az embriókat – sikerült feléleszteni az ilyen kísérletekkel kapcsolatos etikai aggályokat.

Emberi sejteket tartalmazó majomembriókat hoztak létre amerikai és kínai szakemberek, amikor sikeresen juttattak emberi őssejteket makákóembriókba.

Ilyen kevert fajú embriókat, vagy más néven kimérákat korábban is létrehoztak már a szakemberek, egyebek között juh- és sertésembriókba ültetve emberi sejteket – a mostan tanulmányt pedig éppen az a Juan Carlos Izpisua Belmonte professzor vezette, aki 2017-ben részt vett az első ember-sertés hibrid létrehozásában.

Bár az eredmények hozzájárulhatnak a szűkösen rendelkezésre álló beültethető szervek problémájának megoldására és segíthet jobban megérteni az emberi fejlődés korai szakaszát, a betegségek kialakulásának és az öregedésnek a folyamatát, felélesztették az ilyen kísérletekkel kapcsolatos etikai aggályokat.

Néhány kutató ugyanis aggályainak adott hangot a kísérlettel kapcsolatban, mondván, hogy bár most 20 nap után elpusztították az embriókat, mások viszont megpróbálhatják majd hosszabb ideig tanulmányozni a hibrideket.

A tanulmányvezető Juan Carlos Izpisua Belmonte professzor szerint a vizsgálódásuk megfelelt az ilyen jellegű kutatásokra vonatkozó jelenlegi etikai és jogi irányelveknek. Mindenesetre a szakemberek a részben emberi kimérák létrehozásával kapcsolatos kérdések nyilvános megvitatását sürgetik.

Eközben...

Ufó látható a felvételeken, már a Pentagon is megerősítette

Háromszög alakú valami jelenik meg az égbolton.

Elnézést, rossz repülőtéren landoltunk!

Ilyen is előfordul, és nem csak a filmekben.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés