És nem is a Mars. Na ezt soha nem gondoltuk volna, pedig valahol teljesen logikus.

Szinte halljuk, ahogy minden agysejtedet megfeszítve gondolkozol, hogy hol a trükk, hiszen már az általános iskola óta úgy tudod, hogy Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó. Nem tudod rosszul, néhány csillagász szerint viszont ennek ellenére mégsem a Vénusz vagy a Mars van a legközelebb a Földhöz, hanem

a Merkúr.

Hogy még tovább súlyosbítsuk a helyzetet, eláruljuk, hogy a Vénusz a legközelebbi pontján 38 millió kilométerre van a Földtől, a Mars 55 millió, míg a Merkúr 77 millió kilométerre. Akkor mégis hogyan lehetséges ez? A megoldás a bolygók átlagos távolságában keresendő:

  • az égitestek különböző sebességgel haladnak a pályájukon, így például a Vénusz néha egészen közel jön, aztán viszont hosszú időre jelentősen eltávolodik a Földtől.
  • a Merkúr pályája viszont igencsak rövidke, így egyrészt sokkal gyorsabban kering a Nap körül (vagyis sokkal többször van földközelben), másrészt meg közel sincs akkora különbség a Földhöz mért legkisebb és legnagyobb távolsága között, mint más bolygók esetében.

Ebből következik az az elsőre igencsak valószínűtlennek tűnő tény, hogy hiába jön néha közelebb a Vénusz meg a Mars, az idő nagy részében mégis a Merkúr tartózkodik a Földhöz a legközelebb. A Physics Todayben megjelent tanulmány szerzői, Tom Stockman, Gabriel Monroe és Samuel Cordner egy programot is összeraktak, ami a bolygók mozgását szimulálja, majd ennek segítségével megmérték, hogyan alakul a bolygók egymáshoz való távolsága tízezer év alatt. Ha ez így nem világos, akkor íme egy animáció, ami segít megérteni a helyzetet:

szürke: Merkúr, sárga: Vénusz, kék: Föld, piros: Mars

Ami pedig ennél is megdöbbentőbb, hogy ez alapján a számítás alapján

a Merkúr nem csak a Földhöz van a legközelebb, hanem az összes többi bolygóhoz is a Naprendszerben.

Természetesen nem mindenki ért egyet a csillagászok állításaival, a Berkeley Egyetem professzora és a Space Science Laboratory igazgatója, Steven Beckwith például azt hozta fel példaként, hogy ha a legközelebbi szomszédaid az év egyik felében nincsenek otthon, attól még ők a legközelebbi szomszédaid. Ez is egy jogos észrevétel, bár szerintünk nem teljesen illeszthető rá a bolygók mozgására, de úgy tűnik, hogy az, hogy kinek van igaza, leginkább azon múlik, hogyan definiáljuk a "legközelebbit".

Ennyi ideig maradnál életben a Naprendszer bolygóin szkafander nélkül

Annyit mondunk, hogy jó, hogy a Földre születtünk.

(Nyitókép: Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában