Az aligátort „héliumos hangon” beszéltető kutatócsoport és a nárcizmust szemöldök alapján azonosító pszichológusok is elnyerték idén a Nobel-díj paródiájaként is ismert IgNobel-díjak egyikét. Az idei tíz elismerést csütörtökön adták át az Annals of Improbable Research tudományos humormagazin szervezésében.

Ha azonban a komikusan hangzó témákban kicsit mélyebbre ás az ember, azt látja, hogy a kutatásokat valójában létező problémák megoldására végezték, és komoly szakemberek által ellenőrzött tudományos lapokban publikálták őket. Stephen Reber és társai például arra tettek kísérletet, hogy megmutassák, a krokodilfélék és más hüllők a hangadással a testméreteiket is nyilvánvalóvá tudják tenni – ahogy az emlősök és a madarak kiáltásai is alkalmasak erre.

„Ha nagyobb testű az állat, mélyebb a hangja, mert tágasabb a tér, amelyben a hangképző szervek vibrálnak. Nem tudtuk, hogy a hüllőknél is létezik-e ez a jelenség, a békáknál, kétéltűeknél például nincs ilyen”

– magyarázta Stephen Reber a BBC-nek. A kísérletet úgy végezték, hogy az aligátort egy tartályba helyezték, amelyet vagy levegővel, vagy helioxszal töltöttek fel. A hangszálak vibrálása egyik esetben sem változik, csak a hang, amelyet az állat kiad, mivel sebessége eltérő a különböző gázkeverékekben.

Itt meghallgathatod, hogyan szól a behéliumozott alligátor:

Az elemzés megerősítette, hogy az aligátorok testmérete tényleg összefügg az általuk kiadott hangrezgéssel. „Azt azonban nem teszteltük, vajon a többi állat megérti-e a hangból, mekkora a hüllő teste” – tette hozzá a svéd Lundi Egyetem kutatója.

Az IgNobelt rendszerint a massachusettsi Cambridge-ben, a Harvard Egyetem Sanders Színházában adják át mókás rítusok közepette, például papírrepülőket repítenek szerteszét, a túl hosszú beszédekbe pedig egy kislány egy idő után belekiabálja, hogy unalmas.

A világjárvány miatt azonban a 30. díjátadót online szervezték, de egyes hagyományokat megőriztek, jelen voltak többek között valódi Nobel-díjasok is.

  • Reberék az akusztikai IgNobelt vehették át,
  • a pszichológiait a szemöldök alapján a nárcisztikus emberek azonosítását kidolgozó Miranda Giacomin és Nicholas Rule.
  • A béke-IgNobelt India és Pakisztán kormányai érdemelte ki azzal, hogy titokban, az éjszaka közepén a diplomatáik becsengettek egymáshoz, majd elszaladtak, mielőtt bárki reagálni tudott volna.

Na jó, ezt már Beavis és Butthead is eljátszotta a Ding Dong Ditch című részben, de a kretének annyira tutira mentek, hogy akkor is becsengettek, majd elszaladtak, amikor tudták, hogy épp senki sincs otthon – 2:50-nél jön az ominózus jelenet:

És még kiosztottak két díjat:

  • A közgazdasági IgNobelt Christopher Watkins és munkatársai nyerték, mivel igyekeztek mennyiségi összefüggést találni az országok nemzeti jövedelmi különbségei és a csókolózás átlagos mennyisége között.
  • Metin Eren és kutatótársai pedig azért részesültek az anyagtudományok IgNobel-díjában, mert megmutatták, hogy nem használhatók jól a fagyasztott emberi ürülékből fabrikált kések.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

4K-s videót készített egy műhold a napfogyatkozásról

További cikkeink a témában