Ha eddig nem értetted a mai világot, akkor ezután még kevésbé fogod.

A dolog úgy kezdődik, hogy van a Twitch nevű videós szolgáltatás, ami nagyjából arról szól, hogy profi és kevésbé profi gémerek játszanak, mások pedig nézik őket, és ha van kedvük, adakozhatnak is. Ez még önmagában eléggé befogadható, elvégre lényegét tekintve nem sokban különbözik attól, mint amikor valaki kiül egy gitárral vagy egy pakli kártyával az utcára, az arra járók pedig megszórják apróval. Ráadásul néha egészen elképesztő produkciókat is láthatnak, akik nyitottak az ilyesmire.

Na de az azért már elég szokatlan, ami a videó főszereplőjével, Jesse D-vel történt, aki élő közvetítés közben elaludt, majd három órával később

arra ébredt, hogy éppen kétszázan nézik, ahogy alszik.

Amire viszont már mi is csak annyit mormogtunk lemondóan, hogy "ezek a mai fiatalok...", hogy a nézők adakoztak is Jesse-nek a páratlan produkcióért, és nem is keveset - volt olyan néző, aki 25 dollárral, vagyis majdnem hétezer forinttal dobta meg a szundikáló játékost, tehát JesseD a szunyálásával messze jobb órabért hozott össze, mint egy átlagos amerikai dolgozó. Szerintünk alakul a Black Mirror következő epizódja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés