A videó elején a bekötött szemű srác elmondja: komoly kihívás lesz számára ez a kaland, mert nem rendelkezik repülési tapasztalattal, és a pilótafülkében sem ült még – sőt, még hasonló gépben sem. Egyszóval teljesen kezdőnek számít a műfajban.

Mégis elhatározta: megpróbálja majd átvenni az irányítást a repülőgép felett egy adott ponton, sőt, le is fogja rakni azt.

Mindezt úgy, gyakorlatilag fogalma sem volt arról, hogyan csinálja – hiszen még az a néhány percet is „vakon” töltötte, amíg társa felemelte a gépet a levegőbe.

Természetesen egy nagyobb gubanc esetén a mellette asszisztáló pilótahaver bizonyára közbelépett volna, de akkor is érdekes tapasztalat, főleg, hogy filmekben annyiszor láttunk már ehhez hasonlókat.

Iszonyú látványos, amint végig a gépen állva repül át ez a két lány Dubaj felett

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában