Ne!

Alig két hete volt, a nagy SMS-es átverés, máris itt az újabb kiberbűnözői kampány.

A csalók most a Magyar Posta nevében készített, káros hivatkozást tartalmazó e-maillel próbálkoznak átverni, akit csak lehet.

A Nemzeti Kibervédelmi Intézet szerint bár az üzenet külcsíne egy az egyben a Magyar Posta arculatai elemeire hajaz, a megfogalmazott szöveg azért árulkodó lehet: „egész jó magyarsággal íródtak a levelek, egy furcsaság azonban lehet: a tegező és magázó módok egymást váltják az e-mailben”.

Az e-mailben egy hivatkozás is szerepel, megnyitását követően pedig egy tömörített fájl töltődik le, amiben egy .exe kiterjesztésű, információgyűjtő – többek között a billentyűleütések figyelésére is képes – kémprogram, az úgynevezett AgentTesla trójai vírus egyik variánsa található.

Az eddigi esetek alapján a levélben szereplő linkesített szöveg az alábbi káros webhelyre mutat: hXXps://www[.]mediafire[.]com/file/9h41b5h3v7l62k6/Szallitasi+adatok.tgz/file .

Amit tehetsz:

  • Soha ne kattints az olyan e-mailben érkező hivatkozásokra, amik ismeretlen állományok letöltését vagy bejelentkezési, személyes, egyéb adatok megadását kérik.
  • Előfordulhat, hogy az adathalász üzenetek csatolmányt is tartalmaznak (például egy Microsoft Word-dokumentumot, egy tömörített, .iso vagy .pdf kiterjesztésű fájlt), ezeket NE nyissd meg, és NE töltsd le!
  • Minden esetben külön keress rá az érintett cég, vagy szervezet hivatalos weboldalára, és ott bejelentkezve ellenőrizd a kapott üzenet valódiságát.
  • Ezt természetesen az érintett cégtől/szervezettől telefonon is meg lehet kérdezni, vagy e-mailben. A lényeg, hogy csakis a hivatalos kapcsolati felületeken keresd őket.
  • Ha áldozattá váltatok: tégy feljelentést.

A Facebooknál meg több mint félmilliárd felhasználó – közte 377 ezer magyar – szenzitív adatai –  például telefonszámok – szivárogtak ki, lehet ezt is csekkolnod kéne:

Itt tudod ellenőrizni, hogy nyilvánossá váltak-e a facebookos adataid

Te is a 377 ezer magyar felhasználó között vagy, akiknek kiszivárogtak az adatai?

(Forrás, fotó: Nemzeti Kibervédelmi Intézet, nyitókép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában