Bár a digitális forradalom korába csöppenve egyre inkább eltávolodtunk a kézírástól, attól még ne higgyük azt, hogy a gyártók ne tudnának olyan golyóstollt a piacra dobni, amely igazán vonzó választásnak tűnhet a kor embere számára – aki a kezét főleg pötyögésre, mintsem szépírásra használja.

Valószínűleg ezeket a szempontokat tartotta a ChargeWrite kiötlője a szeme előtt, amikor megálmodta a golyóstollat, amellyel amellett, hogy természetesen írhatunk, bármikor tölthetjük a merülőben lévő telefonunkat:

De a tollnak más funkciói is vannak. Használható érintőceruzaként:

Képernyőtisztításra:

A + jellel ellátott széria pedig egyben egy 16 GB-os adathordozó is, így aztán a toll valóban jó barátja lehet korunk emberének. (Arra azért érdemes odafigyelni, hogy a pluszos változat akkumulátorkapacitása 1000 mAh helyett csupán 650 mAh.) Az eszköz baromi egyszerűen feltölthető, akárcsak egy szokványos pendrive:

Használható iPhone-okhoz, valamint androidokhoz egyaránt, és amennyiben beszereznél egyet, 29 dollárért (kb. 8500 forintért) meg is rendelheted, és várhatóan júniusra megérkezik – a pluszos változatot egyébként 39 dollárért (11 300 forintért) vásárolhatod meg.

(forrás: Indiegogo)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés