Emlékszel, amikor 2009-ben majdnem vége lett a világnak, mert a CERN bekapcsolta a világ legnagyobb hadronütköztetőjét? Bár sokak várakozásával ellentétben a Földet nem nyelte el azonnal egy fekete lyuk, az emiatt rettegők azért továbbra sem lehetnek nyugodtak.

Ugyanis miután az LHC elérte a teljesítőképessége csúcsát, nem mellesleg pedig a segítségével sikerült igazolni a Higgs-bozon létezését, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet már egy új részecskegyorsító építését tervezi, ami az LHC-nál is sokkal erősebb lesz.

Míg a nagy hadronütköztető elméleti maximális teljesítménye 14 teraelektronvolt, az FCC (Future Circular Collider) energiája elérheti, vagy akár meg is haladhatja a száz TeV-et, így többek között arra is alkalmas lenne, hogy a Higgs-bozonok ütközését vizsgálják, de az antianyag és sötét anyag tanulmányozásában is áttörést hozhatna.

Hogy mekkora projektről van szó, ezt a számok elég jól tükrözik: az 1300 kutató részvételével, öt év alatt kidolgozott terv szerint az FCC az LHC mellett/alatt épülne meg, és olyan hatalmas lenne, hogy teljesen körbevenné Genfet. Az új hadronütköztető ára sem piskóta, ugyanis a megépítése 24 milliárd eurót, azaz 7755 milliárd forintot emésztene fel, igaz, évtizedekre elosztva, hiszen az FCC-nek lenne olyan része, ami csak 2050-re készülne el.

Tudtad, hogy a tudósoknak már sikerült építeniük egy csillagkaput?

Ráadásul végig itt volt a szemünk előtt, és észre sem vettük.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés