A szakértők szerint nagy a baj.

Három brit egyetem kutatói egy globálisan átfogó tanulmány keretében hegyek, gleccserek és jégtakarók 1994 és 2017 között készült műholdas képeit vizsgálva felmérték a globális felmelegedés hatást, az eredmény pedig – a szakértők szerint – egyenesen „sokkoló”:

23 év alatt 28 billió, azaz 28 ezer milliárd tonna jég olvadt el, 2100-ig pedig akár egy métert is emelkedhet a tengerszint.

A leedsi egyetem Sarki Megfigyelő és Modellező Központjának igazgatója, Andy Shepherd szerint a jégolvadásért egyértelműen a felmelegedés okolható, a helyzet súlyosságát pedig jól mutatja, hogy a tengerszint már egy centiméternyi emelkedése is az jelenti, hogy egymillió embert kell kitelepíteni az alacsonyan fekvő területekről.

És itt van még ez is:

200 millió tonna műanyaghulladék lehet az Atlanti-óceánban

Sokkal, de sokkal rosszabb a helyzet, mint eddig feltételezték.

(Forrás: Business Insider, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában