A Swiss Barefoot Company nevű cég a Kickstarteren keresett finanszírozókat az ötletére még 2015-ben, mely végül bombasikernek bizonyult, hiszen a célul kitűzött 10.000 dollár helyett végül 300.000 dollárt sikerült összekalapozni.

Az ötlet az volt, hogy a cég az 1960-as években feltalált Dyneema nevű szövetből csinált zoknit. Ez az anyag a világ legerősebb szövete, melynek a fémnél 15-ször magasabb a szakítószilárdsága, így az ebből készült lábbeli nagyon könnyű, nagyon kényelmes, mégis úgy védi a lábad, mint egy vaspapucs.

Mondjuk ez nem teljesen igaz, hiszen a cég a Kickstarteren is felhívja a figyelmet arra, hogy a FYF (Free Your Feet, azaz szabadítsd föl a lábaidat) nevű zokó talpán egy tű sajnos simán áthatol, hiszen egy nagyon vékony és hegyes tárgy könnyedén átszalad a szövet szálai között.

Szóval, ha tűpárnán nem is, de egy erdőben simán fukározhatsz a FYF-fel a lábaidon, ami valami hihetetlen felszabadító érzés lehet, de abban is biztosak vagyunk, hogy egy jó futócipő talán még mindig jobb választás lehet.

Épp ezért még nem tudjuk pontosan, mit is gondoljunk erről a lábbeliről, de az biztos, hogy érdekes színfoltja lehet a piacnak. Itt tudod előrendelni potom 80 dollárért, ha felkeltette az érdeklődésed.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés