A tervek szerint az Amerikai Egyesült Államok Légiereje jövő nyáron versenyeztet egy önrepülő vadászgépet egy pilóta által vezetett, hagyományos repülővel. Legalábbis ez volt az eredeti terv.

A verseny ötlete a Légierő Kísérleti Laboratóriumától (Air Force Research Laboratory: AFRL) érkezett. Egész pontosan egy email-váltás után született meg az ötlet, amelyre Shanahan altábornagy és az említett labort vezető Steve Rogers kapitány (aki természetesen NEM a képregények lapjairól ismert Amerika Kapitány) került sor.

Az altábornagy nyilatkozata alapján az egyelőre nem teljesen körvonalazódott elképzelés egy autonóm harci rendszer és egy ember által irányított eszköz valamiféle légi versengéséről szólt volna. Az altábornagy szerint amúgy jelenleg még nem lehet teljes mértékű mesterséges intelligencia általi irányításról beszélni. Ugyanakkor idővel az emberek és a gépek együttműködése hatalmas áttöréshez vezethet.

 

A 2018-ban bejelentett projekt akkor még jóval nagyobb szabásúnak tűnt, mint amit az altábornagy picit félénk megnyilvánulása jelenleg sejteni enged. 2018-ban még egy pilóta nélküli vadászgép kifejlesztéséről szólt a fáma. Arra a kérdésre, hogy mindezek az elképzelések jelenleg mennyire találkoznak a realitás zord talajával, az altábornagy úgy válaszolt, hogy ezt pontosan nem tudja, de a teljes önvezérlésen túl számtalan módja van annak, hogy a mesterséges intelligencia a Légierő számára hasznosnak bizonyuljon.

Ilyen szerényebb, de megvalósíthatóbb terv lehet a rajként autonóm mód együtt repülő kisebb drónok serege. Ezt a rajt aztán irányíthatja pilóta, de akár önállóan is tevékenykedhetnének. A hadsereg egyik projektje, a Skyborg fogja azt megvizsgálni, hogy egy vadászpilóta miként irányíthat a saját gépe mellett egy kísérő drónt is – ez utóbbi amolyan sidekick-ként venné részt a bevetésekben.

Vagyis ami a mesterséges intelligencia terepen történő alkalmazását illeti, azzal kapcsolatban a sereg több vasat is tart a tűzben. Az altábornagy ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a régi rendszerek nem fognak csettintésre eltűnni, és jelenleg inkább az egyensúly megtalálása a cél: hogy kiderítsék a mesterséges intelligencia mely területen és miként hozhat a leginkább változást.

Az altábornagy kerek perec kimondta azt is, hogy a legkevésbé sem számít arra, hogy az elkövetkezendő években eltűnnének a vadászgépek és az anyahajók.

Idén egyébként Elon Musk is kifejtette a véleményét az ügyben a méreg drága F-35 vadász bemutatója kapcsán. A Tesla és a SpaceX cégek feje ekkor úgy nyilatkozott, hogy véget ért a vadászgépek korszaka, és szerinte ha az F-35 egy olyan drónnal versenyzett volna, amelyet ember irányít ugyan, de a gép ezt pár önálló manőverrel tudja kiegészíteni, akkor a csúcs F-35-nek esélye sem lett volna.

Az altábornagy megemlítette, hogy a hadsereg valóban vehet leckéket a vállalati szektortól, ahol az önvezető autók fejlesztése gőzerővel folyik éppen, de hozzátette azt is, hogy az elmúlt évtizedben 10 vállalat ölt bele 13-17 milliárd dollár közötti összeget ezekbe a kutatásokba, és még mindig nem sikerült olyan kocsit kifejleszteni, amely bármiféle emberi felügyelet nélkül (ez lenne a Level 4 szint a mesterséges intelligencia kutatásában) az utakra bocsátható lenne.

(Kép: Pixabay)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés