Na akkor ennyit a nyelvtanulásról: a Google az új Pixel telefonokkal együtt bemutatta az új Pixel Buds fülhallgatót is, ami pont úgy működik, mint Douglas Adams Bábel-hala, vagyis bármilyen nyelven szólnak hozzád, szinte azonnal kapod is a fordítást a füledre az édes anyanyelveden.

A munka nagy részét persze nem maga a fülhallgató végzi, hanem a Google Translate, aminek eddig is volt ilyen funkciója, de a folyamat lényegesen leegyszerűsödik: semmi más dolgod nincsen, mint megnyomni az egyik fülest, mielőtt elkezdesz beszélni, és megmondani, hogy milyen nyelvről szeretnél fordítani. A fordítás jelenleg negyven különböző nyelven működik,

köztük magyarul is,

és bár nem tudhatjuk, a gyakorlatban mennyire fog hibátlanul működni, de a demó közben az állunk olyan erővel csapódott be a padlóba, hogy azt talán még a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumban is érzékelték (a lényeg 1.30-nál kezdődik).

Az egyetlen bibi, hogy bár a Pixel Buds a Google Fordítót használja az azonnali fordításhoz, a funkció egyelőre csak Pixel-telefonoknál lesz elérhető, vagyis hiába veszed meg a 150 dolláros fülest, ilyen célra egyelőre nem fogod tudni használni.

Ennek ellenére a Buds közel sem egy átlagos fülhallgató, hiszen a nyomogatásával nem csak a fordítást tudjuk aktiválni, hanem a Google Assistantet is, ami sokkal kényelmesebbé teszi a személyi asszisztens használatát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés