A Google majdnem három éve nem próbálkozott új tablet bemutatásával, de a Pixel Slate-re megérte várni.

Bár a Google tabletje a felcsatolható billentyűzetével elsőre a Samsung Tab S4-re (vagy például az iPad Próra hasonlít), a felszín alatt elég jelentős különbségek vannak, ezek közül pedig az egyik, hogy a Google a laptopod helyén, és nem pedig mellette szeretné látni a saját gépét: a mobilos processzorok helyett a Slate-be nyolcadik generációs Intel-procik kerültek, az 1600 dolláros csúcsváltozatba például egy Intel Core i7, 16 GB RAM és 256 GB tárhely társaságában. A gép összesen öt változatban kapható, és ha megelégedsz a Celeron-procival, 4 GB RAM-mal és 32 GB tárhellyel, akkor már 600 dollárért bezsákolhatsz egy tabletet.

Ami a Slate mindegyik változatában ugyanolyan, az a 12,3 colos, 3000x2000 pixeles LCD -kijelző, ami mellett a gépben találunk Waves MaxxAudio sztereó hangszórót, valamint egy-egy 8 megapixeles kamerát a táblagép mindkét oldalán.

A Slate másik nagy különbsége a többi tablethez képest, hogy Android helyett Chrome OS fut rajta, ami szintén az asztali gépek operációs rendszereihez hasonlít, viszont kompatibilis az androidos alkalmazásokkal is, így ezekről sem kell lemondanunk. Bár a Google egyértelműen a laptopok konkurensének szánja a Slate-et, ennek tükrében kicsit fura, hogy a háttérvilágítással is ellátott billentyűzetet külön kell hozzá megvennünk 200 dollárért, további száz dollárért pedig Pixel Pen digitális tollat is kérhetünk hozzá.

A Google bemutatta a világ legunalmasabb telefonját, és ennek nagyon örülünk

A Pixel 3-ban nincs semmi váratlan, de attól még lehet az év telefonja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában