A Caviar, vagyis az aranyozott putyinfejes iPhone-ok földi helytartója újra alkotott, és a végeredmény - a korábbi alkotásaikhoz képest - egészen ízléses lett.

Az már más kérdés, hogy az exkluzív AirPods fülhallgató ha lehet, még az eddigi termékeknél is sokkal nagyobb parasztvakítás, mert azokban legalább volt itt-ott kis arany, gyémánt stb., ami részben indokolta a csillagászati árat. Itt viszont egy olyan fülhallgatót árulnak 150 helyett 590 valamint 720 dollárért, amit egyszerűen átfestettek pirosra, feketére és szürkére (a szürke fülhallgató esetében a tok elég látványos, szászálas burkolatú lett, de maga a fülhallgató nem).

A Caviar honlapján arról sincs szó, hogy a betűk aranyozottak lennének vagy ilyesmi, vagyis tényleg semmi magyarázat nincs rá, hogy sikerült egy négyszeres szorzót rárakni az Apple amúgy is erősen túlárazott fülesére, ami így (167 valamint 200 ezer forintos áron) már annyiba kerül, mint egy borzasztóan high-tech fülhallgató.

Akinek ilyen telefonja van, az hivatalosan is túl gazdag ahhoz, hogy gondolkozzon

Az értelmetlenül drága, exkluzív iPhone-jairól ismert orosz Caviar újra alkotott. Vlagyimir Putyin helyében meg lennénk sértődve.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában