Ennyit a francia kényelemről.

Van, hogy az autóvezető legalább reménykedhet, hogy nem éppen akkor szondáztatják, amikor előtte elszopogatott néhány konyakosmeggyet, talán nem jönnek rá a rendőrök, hogy nem működik a jobbra index, vagy nem méricskélik a gumik barázdáit. Aztán vannak azok, akik reménykednek, csak nem értjük, miben.

Például ő:

Vagy aktuális negatív hősünk, aki nem akart teherautót hívni, hiszen nemcsak sok fotelje van, hanem egy Renault Thaliája is:

A székesfehérvári rendőrök alighanem háttal állva, csukott szemmel is észrevették volna, hogy egy így nem annyira szerencsés. Ahogy a Police.hu-n írták: „a rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a 34 éves velencei férfi az autó tetején több fotelt szállított, melyeket nem rögzített megfelelően, valamint az áru a járművezetőt a szabad kilátásban akadályozta, ezáltal a vezető a közlekedés biztonságát veszélyeztette. Az egyenruhások a felelőtlen férfival szemben helyszíni bírságot szabtak ki, és visszatartották őt, amíg egy teherszállító jármű a rakomány szabályosan történő továbbvitele érdekében a helyszínre nem érkezett.”

De legalább megpróbálta.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Police.hu)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.