Az Operation Teapot Apple-2 tesztre 1955-ben került sor Nevadában, most pedig a mesterséges intelligenciának köszönhetően már színesben is borzonghatunk a meglepően részletesen megörökített robbantáson.

Az amerikai hadsereg számtalan kamerával pakolta tele a kifejezetten a teszthez felhúzott városkát, így a legkülönbözőbb nézőpontokból láthatjuk, hogy mi történt, miután a 29 kilotonnás bomba felrobbant a "Survival Town" mellett. A felvételeken jól láthatók az atomrobbantás egyes fázisai is, vagyis hogy az épületeket előbb a hőhullám, majd a széllökés éri el, persze az már nem látszik, hogy ezek mellett egy ilyen robbantás elektromágneses és neutronvillanással is jár.

Maga a felvétel egy ideje már elérhető az Atomcentral jóvoltából, ami viszont újdonság, hogy az Aishou nevű felhasználó kiszínezte a régi felvételeket a DeOldify nevű, gépi tanulást használó programmal, ami elég szépen megmutatja a mesterséges intelligencia erejét. Az egyetlen probléma a videóval, hogy Aishou úgy döntött, hogy hanghatásokkal még tökéletesebb lenne az összkép, ami elsőre talán jó ötletnek tűnt, de a béna csörömpölés inkább csak nevetségessé teszi az amúgy eléggé elborzasztó felvételeket.

Ezek a legbiztonságosabb helyek egy atomtámadás esetén

Gombafelhőt láttál a Parlament környékén? No para, csak ezt az egy képet tartsd fejben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés