A 612787 számú kisbolygó már a kitűnő színművész nevét viseli.

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) huszonöt évvel ezelőtt Sárneczky Krisztián akkori budapesti egyetemi hallgató vezetésével és szegedi csillagászok közreműködésével kezdődtek rendszeres kisbolygó-megfigyelések, amelyek folytatása mára hazánk egyik legsikeresebb csillagászati programjává vált.

A csillagászati felvételeken gyorsan mozgó fénypontokként megörökíthető égi szikladarabokat jellemzően még hosszú évekig követni kell a pontos pályaszámítás, ezáltal a biztos azonosítás érdekében. Ezt követően a kisbolygó sorszámot kap,

a felfedezők pedig névjavaslatot nyújthatnak be a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) megfelelő szakbizottságához. A névjavaslatok az élet különböző területeiről származhatnak, jellemzően személyek, földrajzi helyek szerepelnek a listán.

Nemrégiben újabb aszteroidák kaptak sorszámot, az IAU pedig a napokban adott hírt arról, hogy elfogadták a magyarok névjavaslatait. A döntés értelmében mostantól kezdve

  • a 450297 számú kisbolygó az SZTE Bolyai Intézetének idén márciusban elhunyt professzora, Csákány Béla,
  • a 574506 számú kisbolygó a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum,
  • az 554879-es Kiss Gyula soproni amatőrcsillagász,
  • a 565780-as Kopasz Imre általános iskolai matematika-fizika szakos tanár és iskolaigazgató (Szalai Tamás, az SZTE TTIK Fizikai Intézet Kísérleti Fizikai Tanszék adjunktusának apósa),
  • a 612787 számú kisbolygó pedig az idén elhunyt, zseniális Haumann Péter nevét kapta.

(Forrás: MTI. Címlapkép: Haumann Péter 2015-ben, fotó: Eifert János/Wikimedia)

Ez is érdekelhet:

Műholdakat tankoló űrbenzinkút épül

Több mint 36 ezer kilométerrel a Föld fölött kering majd az űrbenzinkút, ami a kormányzati és kereskedelmi űreszközöknél is gyakran használt hidrazinnal tölt majd fel műholdakat.

Az asztroturizmus lehet az iparág új őrülete

Új utazási őrület van kibontakozóban: az asztroturizmus a felfedezésről, a természet szeretetéről, az erős érzelmekről és a félrevonulásról szól.

Hány éves lennél más bolygókon?

„Nem vagyok én ennyi idős, csak rossz bolygón élek” – szokás mondani. Most megtudhatod, hol hány éves lennél pontosan.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában