A Samsung a hajlítható kijelzős mobiltelefonok szupersztárja. A Z Fold 2 hatalmasat fejlődött az elődhöz képest, és ha nem lenne ennyire drága, könnyű szívvel ajánlanánk napi használatra.

A Fold első generációjának piacra küldését annak idején többször is elhalasztották, annyira sérülékeny volt a készülék, és bár a második fialás valóban hatalmas előrelépést mutatott be a használhatóság terén, ez nem jelenti azt, hogy már teljesen kiforrott és betonbiztos lenne ez a technológia.

Most például több dél-koreai felhasználó is arra panaszkodott, hogy amikor kinyitották az első generációs Galaxy Fold vagy Z Flip típusú készülékeiket, annak kijelzője a nyitás pillanatában tönkrement.

Bár a hiba létezését nem erősítették meg, és a Samsung eddig nem kommentálta a dolgot, az esetleges okok tekintetében nem kell a sötétben tapogatóznunk. Dél-Koreában ugyanis jelenleg mínusz húsz fokos hideggel tombol a tél, és könnyen lehet, hogy a meghibásodások azért jelentkeznek, mert az extrém hőmérséklet miatt a kijelzők ridegek, a szerkezetük pedig a nyitáskor visszafordíthatatlan mértékben sérül.

Ez egyébként egyáltalán nem lenne hihetetlen magyarázat. A Samsung eleve –20 és 50 Celsius fok közötti hőmérséklet között javasolja a hagyományos telefonok használatát, ami sokkal korlátozottabb lehet egy hajlékony kijelzős készülék esetében.

Hamarosan ide is megérkezik a sarki hideg, szóval ez az infó pont jókor jött.

Ez is érdekelhet:

Rengeteget fejlődött az elődjéhez képest a Samsung új hajlítható kijelzős telefonja

A kedden bemutatott Z Fold 2-nél a Samsung minden olyan hibát kijavított, amik az előző telefonnál elrontották a felhasználói élményt. Nagyobb előlapi kijelző, diszkrétebb kamera, jobb felhasználói élmény.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában