Húsz éve a mobilunk nem tudott mást, csak telefonálni és rövid szöveges üzenetet küldeni. Tíz éve már játszhattunk és navigálhattunk is rajta. Ma pedig egy igazi mobil már mindent tud – ráadásul nem is csak telefonos formában.

A mobiltelefonokra kifejlesztett rendszerek és szoftveres környezetek világa folyamatosan változik. Az ezredfordulón a legnagyobb menőségnek az számított, ha egy mobil monokróm kijelzőjén az SMS-ek mellett már a pár pixelből álló „kígyós játék” is futott.

Az első okostelefonok megjelenése után divatba jöttek azok az alkalmazásboltok, amelyekből már összetettebb appokat tölthettünk le a készülékekre a navigációtól a videotelefonáláson át az irodai programokig. És persze idáig elérve úgy gondolhattuk, ezzel megszületett a szeletelt kenyér utáni legjobb találmány, aminél már nem is lehet jobb. Pedig lehet, és most már van is.

Mobil helyett kütyü-ökoszisztéma

Ha belegondolunk, hogy mi változott az okostelefon-korszak hőskora óta, egyértelműen láthatjuk, hogy többek között az eszközpark összetétele lett sűrűbb. Megjelentek a tabletek, a laptop-tablet hibridek, az okostévék, okosórák, okosfülhallgatók, valamint az okosotthonhoz tartozó hangos asszisztensek, intelligens termosztátok és ki tudja még, mi minden más. Tehát „okos” eszközből van már millió, de ezeket nehézkes kezelni az eddigi megközelítéssel, amikor van a telefonunk... és a „többiek”, amelyeket állandóan párosítani, felismertetni, tutujgatni kell, nem épp maceramentes módon.

A Huawei már eleve úgy fejlesztette ki az Android alapjaira épülő új operációs rendszerét, hogy egyetlen ökoszisztémaként kezelje ezt a folyton bővülő eszközparkot: a Harmony OS-t futtató kütyük nemcsak könnyen és gyorsan kapcsolódnak egymáshoz, de képesek például arra, hogy egy Huawei mobilon elkezdett videó megnézését azonnal folytathassuk egy MatePad tableten. Akár olyan figyelmességekre is számíthatunk, hogy a FreeBuds vezetéknélküli fülhallgató egyszerre kapcsolódik a tabletünkhöz és a telefonhoz, és a MatePaden lejátszott sorozat hangját automatikusan lenémítja, amikor a mobilra hívás érkezik.

Alkalmazások, érted

A Harmony OS persze önmagában nem elég, kell egy mindent tudó, könnyen kereshető alkalmazás-gyűjtemény, amelyben gyorsan megtalálhatjuk az általunk használni kívánt appokat a játékoktól a segédprogramokon át a kifejezetten speciális megoldásokig. A Huawei Mobile Services (HMS) alkalmazásai az AppGallery nevű alkalmazásboltból szerezhetők be. Aki már telepített appokat a Google vagy az Apple hasonló gyűjtőhelyéről, annak nem lesz újdonság a kezelése, de az olyan okos segédekkel, mint az appokat a föld alól is előásó Petal Search keresőmotor, kényelmesen olyanná alakíthatjuk appkörnyezetünket, ami legjobban megfelel a napi igényeinknek.

A HMS alatt elérhető appok köre napról napra bővül, és a magyar nyelven tudó, valamint kifejezetten hazai fejlesztésű alkalmazások száma is növekszik. Manapság például már könnyen megtalálhatjuk a legfontosabb nemzetközi és magyar pénzintézetek netbank appjait is, de játékok és egyéb szórakoztató alkalmazások is tömegével várnak ránk: a Netflix például szintén natív módon érhető el a Huawei eszközökre.

Érdemes kipróbálni az olyan komplex appokat is, mint a Petal Maps: a térképszoftverrel nem csak navigálni tudunk, de még az időjárás részleteit is megtudhatjuk belőle, így nem csak azt dönthetjük el, milyen utat választunk a célpontunkig, de azt is, legyen-e nálunk esernyő vagy épp hótaposó.

A Harmony OS és a HMS alkalmazás-környezete tehát a butatelefonok, majd pedig az okostelefonok első generációja után egy újabb lépcsőfokot jelent, amely már nemcsak mobilokban, hanem a minket körülvevő teljes eszközseregben gondolkozik egyszerre. Érdemes tehát okosan választani telefont, órát, tabletet, laptopot: ha mindegyik egy „családhoz” tartozik, minden eddiginél könnyebb és kényelmesebb dolgunk lesz a digitális életünk kezelésében.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában