A NASA-nak nincs könnyű dolga az élő közvetítésekkel, de általában jól szemléltetik az eredményeket.

A NASA marshelikoptere sikeres tesztrepülést hajtott végre a vörös bolygó felszínén, az Ingenuity ezzel történelmet írt, az eszköz lett ugyanis az első olyan ember alkotta szerkezet, ami irányított repülést hajtott végre egy idegen bolygó felszínén.

A NASA élőben közvetítette a tesztet, de ez nem azt jelentette, hogy élőben nézhettük a repülést.

Mars nagyon messze van a Földtől, a két égitest között 54,6 millió kilométer távolságra van egymástól. A nagy táv miatt az adatátvitel sem azonnali, az adatok jellegétől függően az átfutás 3 vagy akár 22 percet is igénybe vehet. A NASA-nak nagyon fontos, hogy az eredményeiket szemléletesen, mindenki által érthető módon tudják bemutatni, ezért a közvetítések általában az adatok beérkezésére és értelmezésére fókuszálnak.

Bizonyítékok

Az Ingenuity marshelikopter a repülés után a mért adatokat nem közvetlenül a Földre küldte, hanem a marsi központnak, vagyis Perseverance marsjárónak. A Perseverance a helikopter és a saját adatait elküldte a földi irányításnak, ahol egy szakember kielemezte azokat.

A közvetítés közben sokáig csak azt lehetett tudni, hogy megérkeztek az adatok, de a kibontásra és az elemzésre pár percet várni kellett.

A repülés tényét onnan lehetett megállapítani, hogy a Marsról érkezett telemetrikus adatok azt mutatták, hogy az eszköz elemelkedett a felszínről, a levegőben maradt, majd sikeresen visszaereszkedett a felszínre.

A mérnökök szerint az Ingenuity nagyjából négy másodpercet tölthetett a levegőben.

Az elemelkedésről képek is készültek. A marshelikopter alján egy kis felbontású, fekete-fehér fotó készítésére alkalmas kamera rögzítette a repülés pillanatát.

Kevéssel az első fotó beérkezése után megérkeztek a Perseverance által készített felvételek is. A marsjáró által készített képek már beszédesebbek, a képsorokból kiderül, hogy az Ingenuity propellerei rendben elkezdtek pörögni, majd az is látható, hogy milyen magasra repült.

Az említett részletek a következő videóban nézhetők meg:

Ez is érdekelhet:

Az emberiség történelmet írt a Marson: felszállt az első marshelikopter

Ez volt az első alkalom, hogy ember alkotta eszköz irányított repülést végzett egy másik bolygó felszínén.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés