A Massachusettsi Általános Kórház kutatói azt állapították meg, hogy a „szuperöregek", vagyis az idős koruk ellenére fiatalokat megszégyenítő memóriával rendelkező emberek agyának bizonyos részei megőrzik fiatalságukat a kor előrehaladtával.

Az ember agyának térfogata az ötvenes évei elmúltával kezd zsugorodni, és a memória is romlásnak indul. Ezek a széles körű agyi változások teljesen normálisak, ám egyre több bizonyíték sugallja, hogy korántsem egyetemesek.

A Massachusettsi Általános Kórház kutatói ezekre az agyterületekre összpontosították a vizsgálatukat. Az MRI-vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy az idősebb alanyok egy részének emlékezőtehetsége vetekedett a fiatalabbakéval. Náluk az agy memóriagépezetének számos része vastagabbnak és egészségesebbnek tűnt, mint a velük egykorú társaiké.

A kutatók kiemelték, hogy míg az agykéreg – az agy lebenyeinek külső rétege, amely fontos szerepet játszik a gondolkodás, a beszéd, a tudatosság és az emlékezet irányításában –, és az agy más területei általában zsugorodik a kor előrehaladtával, addig

a szuperöregek agyában az érintett területek egy része a méretét tekintve hasonló maradt a fiatal felnőttekéhez.

Az eredmények segíthetnek megérteni az időskori elbutuláshoz vezető folyamatot, és elvezethetnek olyan módszerekhez is, amelyekkel csökkenthető az öregedéssel összefüggő memóriaromlás és a demencia különböző formáinak kockázata.

És ha már a demenciánál tartunk...
Megtalálták az ellenszert az egyik leggyakoribb gyógyíthatatlan betegségre?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában