Mit szólnál hozzá, ha Budapestről kevesebb mint tíz perc alatt Pozsonyban lehetnél? Jó lenne, mi? Akkor kicsit kezdhetsz örülni, ugyanis a szlovák kormány megállapodást kötött a szupervonatot építő Hyperloop Transportation Technologies-szal, és a nagyszabású tervnek Budapest is a része.

Az elképzelés szerint a Musk-vonat Pozsonyt kötné össze Budapesttel és Béccsel, ami szupergyors közlekedést tenne lehetővé Ausztria, Szlovákia és Magyarország között: a több mint 1200 km/h-val közlekedő gyorsvasúttal a Bécs-Pozsony távolság mindössze nyolc, a Pozsony-Budapest út pedig tíz percbe telne, vagyis az a furcsa helyzet állhatna elő, hogy átszállással együtt is sokkal gyorsabban odaérhetnénk Budapestről Bécsbe, ha Pozsony felé indulunk.

Az biztos, hogy a szlovákoknak jól jönne a Hyperloop, hiszen Pozsony turisztikailag messze elmarad a két másik várostól, a szupervonattal való utazás lehetősége viszont minden bizonnyal sok turistát csalogatna hozzájuk Bécsből és Budapestről.

A jegyre azért még ne kezdj el spórolni, ugyanis a Hyperloopnak momentán még éppen az öt mérföld hosszú tesztpályáját építik Las Vegas mellett, és az is csak 2018 környékén lesz kész, vagyis egy valódi Hyperloop-vonal megépítése jó esetben is csak a következő évtizedben valósulhatna meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés