Az I Plane 9000 km/h-s sebességgel is tudna repülni, és ez már több, mint egy távoli álom.

A Kínai Tudományos Akadémia munkatársai ugyanis már szélcsatornában is tesztelték az egészen formabontó konstrukciót, aminek számos előnye lenne az eddigi szuperszonikus gépekhez képest.

A gyakorlatilag két repülőgép összeolvasztásából létrejött formatervnek köszönhetően az I Plane jóval több felhajtóerőt generál, mint egy hagyományos utasszállító, így a maximális felszállósúlya is jóval nagyobb. Emellett a négyszárnyas megoldás csökkenti a hangrobbanás negatív hatásait is, így a repülőgép alig két óra alatt képes lenne megtenni a tízezer kilométeres utat Peking és New York között.

Bár a Physics, Mechanincs and Astronomy című folyóiratban megjelent tanulmányban a készítői nem árultak el ennél több konkrétumot a rejtélyes gépről, de valószínű, hogy az I Plane kombinált hajtóművel rendelkezne: alacsony sebességnél hagyományos gázturbinás sugárhajtómű, míg hiperszonikus sebességnél scramjet torlósugár-hajtómű röpítené.

(Forrás: Popular Science, Index)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés