Kéthetes nyaralás az űrben? Négy év múlva már lehetséges lesz.

Legalábbis ha bejönnek az Orion Span tervei, akik a Space 2.0 rendezvényen mutatták be az űrszállodájukat.

Az Aurora Station nagyjából olyan, mint a Bigelow Aerospace felfújható űrállomása, csak a készítője szerint sokkal luxybb. Mondjuk hogy ez pontosan miben nyilvánul meg, nem tudjuk, de a látványterveken látunk egy szemérmetlenül nagy lapostévét, ami ugyebár a luxus megkérdőjelezhetetlen mértékegysége. Mert mi is lehetne annál nagyobb luxus, mint elpattintani tízmillió dollárt egy űrutazásra, hogy aztán az első napon bevágd magadat a tévé elé, és a hazatérésig hátralevő tizenkét napot azzal tölteni, hogy ledarálod az űrben a Dallas összes részét? Na ugye.

Hát igen, az űrben vendégeskedni nem lesz olcsó mulatság, bár az Orion Span ajánlata még így is jóval kedvezményesebb, mint venni egy jegyet az ISS-re, ami a kétezres években úgy 20-40 millió dollárba került. A súlyos összegekért cserébe viszont 16 napfelkeltét nézhetsz meg naponta (ha marad rá időd a Dallas mellett), és persze a súlytalanság is benne van az árban. Ráadásul a kiképzésen is éveket spórolhatsz, ugyanis az űrszálloda készítői szerint az utasoknak mindössze egy három hónapos felkészítésen kell részt venniük, szemben a szokásos kétéves tréninggel.

Ha úgy érzed, hogy kibírnád ötödmagaddal együtt egy 13,3x4,3 méteres luxuskalitkában 12 napig, akkor az előleget, ami rongyos nyolcvanezer dollár már most is leteheted, de ha csak szeretnéd elmondani magadról, hogy jártál az űrben, akkor valószínűleg érdemesebb a Virgin Galacticnál kopogtatnod.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés