Na jó, a címben túloztunk egy kicsit, hiszen hiába nagyon ritka látvány, ahogy az ISS hatalmas robotkarja kinyúl az űrkapszuláért, azért nem vert le a víz az izgalomtól, amíg végignéztük.

Az űrkapszula elkapása ugyanis egy nagyon aprólékos, ennek következtében nagyon lassú folyamat, olyan, mintha egy lassított filmet néznénk. Pedig a robotkar csatlakoztatása a Dragonhoz valójában a dokkolás könnyebbik része, az űrkapszulát ugyanis ezt megelőzően hajszálpontosan oda kellett irányítani az ISS-hez, amit több ezer apró korrekcióval értek el. Az action nagyjából 5.20-nál kezdődik, de ne számíts Armageddon szintű jelenetekre.

A CRS-14 Dragon űrkapszulát április másodikán lőtte fel a SpaceX egy Falcon-9 rakétával, ami azért is volt különleges, mert immár a kilencedik alkalommal használtak a kilövéshez olyan rakétát, aminek az első fokozata korábban már sikeresen visszatért.

Az űrkapszula több mint 2,5 tonnányi ellátmányt és tudományos műszereket vitt az űrállomásra, többek között egy olyan "űrporszívót", amivel a Föld körül keringő űrszemetet próbálják mérsékelni, valamint a Veggie Ponds nevű rendszert, amitől azt remélik, hogy az eddigieknél sokkal gyorsabban tudnak vele az űrben zöldségeket termeszteni.

A neheze egyébként még csak most jön, ugyanis az összes cumót hónapokba telik átpakolni az űrkapszulából az ISS-re.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés