Abban bíznak, hogy így a komolyabb erdőtüzeket is megelőzhetik.

A szárazság miatt tavaly mintegy 16 ezer négyzetkilométernyi terület égett főként Szumárta és Borneó szigetén Indonéziában – 2015 óta ez volt legsúlyosabb ilyen eset. Persze nemcsak a szárazság tehet a dologról, merthogy ez szándékos gyújtogatásból indult a dolog, ugyanis az erdő felégetésével akartak helyet teremteni az ültetvényeknek.

A tüzek elleni küzdelemben a hatóságoknak végül repülőgépeket és sok ezer embert kellett bevetniük, most viszont találtak egy megoldást, a problémára:

az elmúlt két hétben a szumátrai Riau tartományban elindult az úgynevezett felhőlövés, ami során repülőgépekről ezüst-jodiddal szórják meg a felhőket, hogy felgyorsítsák a levegő párájának kicsapódását

– a műveletek az egész száraz évszakban, szeptemberig tartanak, mert mint az állami technológiai hivatal munkatársa, Tri Handoko Seto mondja: „még azelőtt cselekszünk, hogy a tüzek fellángolnának”.

(Forrás: MTI, fotó: Pexels)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés