A frissítés a jelek szerint tönkre teheti a telefont, bár az Apple állítólag már kijavított a hibát.

Az elmúlt hetekben a világ két legnagyobb telefongyártója furcsa játékba kezdett: minőség vagy technológiai innováció helyett az Apple és a Samsung ezúttal bénázásban próbálnak minden erejükkel egymásra licitálni.

Először jött a Samsung egy olyan telefonnal, ami ha ahhoz szottyan kedve, lazán rád gyújtja a kocsidat. Az Apple erre azzal próbált lapot húzni, hogy kiadtak egy jack-csatlakozó nélküli telefont, ami a világ (és Gergő) egybehangzó véleménye szerint rossz ötlet volt, de valószínűleg ők is érezték, hogy ez azért elég vérszegény próbálkozás egy felrobbanó telefonnal szemben, így magukhoz ragadták a kezdeményezést, és kiadtak egy olyan operációs rendszert, ami a jelek szerint ócskavasat csinál néhány iPhone-ból és iPadből.

Az iOS 10 megjelenése óta számtalan visszajelzés érkezett a felhasználóktól, hogy a frissítés tönkretette a készüléküket, és azt csak számítógépre csatlakoztatva, az iTunes-ból tudták helyreállítani.

PATJEM on Twitter

Seth Weintraub on Twitter

Ami a beszámolókban egyezik, hogy az érintettek nem a számítógépre csatlakoztatva frissítették a telót, hanem az "over-the-air" opcióval.

Az Apple közleménye szerint a hibát azóta megoldották, de ezek után mi azért inkább várnánk néhány napot, és megnéznék, hogy más felhasználóknak tényleg minden simán megy-e, mielőtt frissítenénk iOS 10-re (vagy inkább számítógépen keresztül frissítenénk).

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés