Külsejében az iPhone 8 és az XR szerelemgyereke, de belül azért vadabb náluk.

Az Apple-nek hibátlanul bevált az olcsó iPhone, azaz SE 2, pontosabban az SE (2020) ötlete, és ha már felültek erre a vonatra, akkor nem szállnak le róla. A pletykák arról szólnak, hogy idén márciusban jöhet a következő generációja, és már azt is tudni vélik, hogy az SE 3-at, pontosabban az SE (2022)-t belül a legújabb, a 13-as szériában található A15 chip hajta majd, illetve, hogy a készülék 5G-képes lesz.

Korábban arról is lehetett hallani, hogy az új SE modernebb formát kap, mostanra viszont inkább az az elterjedtebb vélekedés, hogy ennél a készüléknél is maradnak az iPhone 8 dizájnjánál. A tentechreview.com pedig az infók alapján készítette néhány renderelt fotót az új SE-ről:

Kamera, mellette a vaku, a logó pedig a közepéről feljebb csúszik, oda, ahol egészen sokáig volt
A váz méreti nem változnak, pont ugyanazok lesznek, mint az előző SE esetében, a képernyő mérete viszont megnő, számításaik szerint 5,69 hüvelykes lesz, az ujjlenyomat-olvasó pedig eltűnik – az előlap nagyon hasonlít az XR-éhez
Jobb oldalon marad a bekapcsoló gomb és a SIM-tálca, bal oldalon pedig hangerőszabályozók, illetve a némitó kapcsoló

Mindez videón pedig így néz ki:

(Forrás, fotó: tentechreview.com, nyitókép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Hamarosan teljesen eltűnhetnek a SIM-tálcák az iPhone-okról

A végén tényleg semmi ki- és bemenet nem lesz rajtuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés