Persze az a kérdés, hogy mit szeretnél. Az Asus TUF FX505DY remek középút azoknak, akiknek nem atomerőmű kell, hanem egy gép, ami elviszi a jelenkor bármelyik játékát.

Nyilván mindenki örömmel húzna be egy egymilliós Asus Zephyrust maga mellé mindennapi társként, de erre legtöbbünknek nincs sok esélye. Játszani viszont nem ártana. Az Asus most egy olyan laptopot villantott, ami pont azoknak jó, akik nem akarnak egy vagyont költeni gaming laptopra, cserébe viszont apróbb kompromisszumokat tudnak kötni. Igazából nem nagy kompromisszumok ezek, pláne nem egy 230.000 Ft-os, játékra hivatott laptop esetében.

 

A TUF-széria darabjának első és óriási előnye, hogy az AMD friss négymagos Ryzen 5 3550H processzorával kínálták meg, ő pedig elfogadta, és kapott maga mellé egy Radeon RX 560X-et, és itt már nagyjából lehet is érezni, hogy mire képes maga a hardver. Nyilván nem arra, hogy 4K-ban 60FPS-sel futtassa mondjuk a Metro Exodust, de 1080p-ben szépen elvisz bármit, és ez a lényeg. Az 560X kicsit gyengébb az Nvidia GTX 1050 Ti-jénél, ami még most is egy teljesen vállalható kártya, de nem csak a proci-videókártya kombóért mondogatjuk azt, hogy ez egy nagyon jó ár-érték arányú laptop.

Kezdjük a kialakítással. Az anyaghasználat nem arra enged következtetni, hogy egy olcsóbb cuccal van dolgunk, kellemes fémhatás mindenütt, a fekete-piros szín szinte már kötelező, a kávát pedig egészen minimálisra húzták vissza (ez az úgynevezett NanoEdge), amitől ráadásul az egész meglepően picinek tűnik, de nem az, ez bizony továbbra is egy 15.6”-os laptop, csak észszerűsítették a méreteit. Nem nehéz, jól néz ki, és a benne szunnyadó vas is megfelelő ahhoz, hogy ne csalódjunk benne.

A TUF FX505DY-öt az úgynevezett Military Grade-tesztnek is alávetették, ami azt jelenti, hogy az Asus úgy tervezte ezt a laptopot, hogy mindenféle szélsőséges körülménynek alávethető legyen. Ha minden igaz, még a kisebb zuhanásokat is kibírja, de nem igazán volt kedvünk ezt is letesztelni, maradjunk annyiban, hogy elhisszük, amit állítanak, és így mindenki jobban jár.

A laptop IPS-kijelzőt kapott, ami 120Hz-es képfrissítéssel visz bele a buliba, 178 fokos betekintési szöget nyújt, tehát sem a képminőséggel, sem a láthatósággal nincs probléma, ráadásul még itt van nekünk jóbarátunk, az AMD FreeSync-technológia is, hogy játék közben a kép tükörsima legyen.

Na de nézzük, mit jelent ez nekünk a gyakorlatban. Kicsit megizzasztottuk a gépet, hogy kiderüljön, mit szabad várni tőle. Nem nagy meglepetésre pont azt kaptuk, amit vártunk. 1920x1080-ban nagyjából 30FPS-sel tökéletesen játszható bármi ultra beállítások mellett, a számláló high-ra visszahúzva, még mindig nagyon szép grafikával persze felugorhat úgy 45-50-re is játéktól függően. A Far Cry 5 meglepően jól muzsikált kimaxolva, igazából nem vártuk tőle, hogy az egyébként csodaszép játék hozza a stabil 30FPS-t, de megtette, mint ahogy a Metro Exodus is high beállításokkal, és hasonló a helyzet a Shadow of the Tomb Raiderrel is high-ban. Ezt a high-ultra beállítás közötti 30FPS-t meg lehet szeretni ezeknél az új címeknél, ha nem vagy hardcore gamer, aki 60FPS alatt szóba sem áll bármivel, főleg ennyi pénzért.

A csatolófelületeknél nagy meglepetések nincsenek, két USB3.1 Gen 1, egy USB2.0, HDMI, Ethernet és füles jack csatlakozóval van felvértezve, hiányérzetünk csak a memóriakártya-foglalatnál van, mivel az valamiért nem került be a gépbe. Fura, mert elférne. Az Asus nagyon odafigyelt a hangminőségre is, DTS Headphone X, azaz virtuális surround-hangzás jár még a pénzünkért, úgyhogy érdemes folyamatosan fülessel játszani, de hát ez amúgy is többnyire így van a laptopoknál.

De akkor vegyük csak át, mi jár nekünk közel 230.000 Ft-ért? Egy remek új AMD Ryzen 5 – ATI 560X-kombó, ami belépő szint ugyan, de könnyedén elvisz bármit, ami a keze ügyébe kerül, és ha neked bőven elég az 1920x1080 30FPS-ben, akkor tulajdonképpen röhejesen olcsó vétel a TUF FX505DY. 1TB-os vinyóval jön alapból, de akár 512GB-os SSD-vel is kapható, masszív kis gép, a NanoEdge-től pedig kifejezetten szexi. Eléggé jó vétel a casual gamereknek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés