Ausztráliában és Kanadában is tesztelni kezdték a Facebook Messenger egy olyan újítását, amely tematikus csetszobák létrehozását teszi lehetővé.

Kicsit úgy kell az egészet elképzelni, mint a csoport funkciót. Azaz a csetszobáknak lesz egy adminja, aki új tagokat hívhat meg a terembe, és természetesen mások csatlakozási kérelmeit is jóváhagyhatják. Mivel

a szobába belépők nicknevet választhatnak maguknak,

ezért az anonimitásra vágyók is elégedettek lehetnek – és kicsit nosztalgiázhatunk is, ugyanis így valamelyest visszatérhetünk a 2000-es évekre jellemző névtelen csevegésekhez.

A csetszobák linkjeit meg lehet majd osztani ugyanúgy, mintha egy csoport lenne, és hasonlóan kell kezelni is majd. Így a szobákba teljesen idegenek is beléphetnek – de ez valamelyest célja is az újításnak:

hasonló gondolkodású és felfogású emberek összehozása egy közös csetszobába.

A Facebook már kísérletezett hasonlóval nagyjából 2 éve, de a Room névre hallgató funkció nem igazán dobogtatta meg a felhasználók szívét – remélhetőleg ez majd jobban fog sikerülni. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a tesztelés meddig fog tartani, és azt sem, hogy mikor fogják élesben is bevetni a Messenger Roomot. De ha az egész jól sül el, akkor akár új lendületet is adhat a facebookos csevegéseknek.

(forrás: International Business Time)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés